Téli olimpia: „Az ok végtelenül egyszerű, összeomlott a rendszer”

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.09. 17:51
A technikai rendszer összeomlása okozta a néhány órával ezelőtti kalamajkát, ott lesz az orosz női váltó a mieink mellett szombaton az elődöntőben.

Néhány órán keresztül azt hittük, hogy az orosz férfiváltó után a női sem lép jégre a szombati elődöntőben, aztán helyi idő szerint kora délutánra helyre is állt a világ rendje.

Az ok végtelenül egyszerű, összeomlott a rendszer, technikai zavar okozta a malőrt” – mondta immár estefelé Bánhidi Ákos.

Természetesen a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzőjétől és menedzserétől afelől is érdeklődtünk, mi alapján hozták meg azt a döntést, hogy a férfiaknál 1500 méteren Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba, míg a hölgyek legrövidebb távján Jászapáti Petra és Keszler Andrea indul.

Azt hiszem, voltak egyértelmű, és senki által meg nem kérdőjelezhető döntések, így például a Liu testvérek és Jászapáti Petra indulása. Keszler Andrea leginkább sprinter, és ezen a távon a legjobb, a kvalifikáció során is remekül szerepelt, míg Burján Csaba jégre küldése mellett is sok érv szólt, leginkább az, hogy jó formában van, és ezen a távon gond nélkül végzett kvótát érő helyen a világkupa-sorozatban” – magyarázta a tréner.

Szombaton Pjongcsangban a férfi 1500 előfutamait a női 500 előfutamai követik, majd jönnek az 1500 méter elődöntői és a finálé – utóbbi előtt kerül sor a hölgyek két váltóelődöntőjére.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
39 perce

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
4 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
6 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
6 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
9 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
19 órája
Ezek is érdekelhetik