Téli olimpia: „Ez is csak egy verseny, csak éppen olimpiának hívják”

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 06:38
A két magyar így értékelt az első futam után női óriás-műlesiklásban a pjongcsangi téli olimpián.

Hozmann Szonja: – Jeges és rázós volt a pálya. Az elején emiatt nagyon izgultam, de aztán rájöttem, hogy teljesítettem már ilyen pályát, és hogy ez is csak egy verseny, csak éppen olimpiának hívják. Voltak ugyan hibáim, ezeket próbáltam úgy kijavítani, hogy a sebességem megmaradjon. A futamommal viszont összességében nem vagyok elégedett, a következő menetben jobb íveket szeretnék menni.Hozmann Szonja: – Jeges és rázós volt a pálya. Az elején emiatt nagyon izgultam, de aztán rájöttem, hogy teljesítettem már ilyen pályát, és hogy ez is csak egy verseny, csak éppen olimpiának hívják. Voltak ugyan hibáim, ezeket próbáltam úgy kijavítani, hogy a sebességem megmaradjon. A futamommal viszont összességében nem vagyok elégedett, a következő menetben jobb íveket szeretnék menni.

Maróty Mariann Mimi: – A 77. induló voltam, a kanyaroknál már sok volt a vájat. A pálya első felében egészen jól sikerült mennem, persze, azért még ott is van javítanivalóm, a meredek rész viszont nem sikerült jól, egyre lekéstem a kapukat. Tavaly már indulhattam felnőtt-világbajnokságon, az talán kicsit hasonlít az olimpiához, ugyanakkor éppen azért, mert ez az olimpia, azt gondolom, hogy a pálya sokkal nehezebb volt más nemzetközi versenyekhez képest, s ez alatt a meredekségét, a keménységét és a jegességét értem.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
54 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
14 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
17 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
21 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
21 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
22 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55
Ezek is érdekelhetik