Téli olimpia: megvan, ki a harmadik 1500-as magyar induló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 09:42
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang mellett Burján Csaba lesz a harmadik magyar induló a pjongcsangi téli olimpia szombati versenynapján a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi 1500 méteres küzdelmében.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser azt is elmondta az MTI-nek, hogy a nők 500 méteres selejtezőjében Jászapáti Petra és Keszler Andrea kap lehetőséget, ugyanakkor a női váltó összetételéről még nem hozott döntést a magyar szakvezetőség, mivel a négy résztvevő nevét elég fél órával az elődöntő rajtja előtt leadni.

„Nagyon együtt van az öt lány, ami persze jó is. Akár a bemelegítés során látott frissesség is dönthet majd a kérdésben” – mondta a sportvezető, aki megjegyezte, hozzászoktatták már a versenyzőket az ilyen nehéz döntések mentális kezeléséhez.

A rövid pályás gyorskorcsolyázók rögtön az első hivatalos versenynapon, szombaton megkezdik szereplésüket: női 500 méteren a selejtezőt, a női 3000 méteres váltóban az elődöntőt rendezik meg, illetve lebonyolítják a férfi 1500 métert, amelyben érmeket is osztanak. A Liu fivérek minden számban éremesélyesnek számítanak, de talán az 500 és 1000 méter jobban fekszik mindkettőjüknek.

Legfrissebb hírek

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Az orosz és fehérorosz biatlonosok nem indulhatnak a téli olimpián

Téli sportok
2025.08.31. 10:38

Bánhidi Ákos: Talán megérdemeljük a türelmet

Téli sportok
2025.08.11. 19:12

A kétszeres ötkarikás bajnok legendával készül az olimpiára Lindsey Vonn

Téli sportok
2025.08.06. 16:57

Rövid pályás gyorskorcsolya: sikeres műtéten esett át Jászapáti Petra

Téli sportok
2025.07.28. 19:53

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra megsérült, nem lesz ott az olimpián

Téli sportok
2025.07.28. 10:02
Ezek is érdekelhetik