Rp. gyorskorcsolya: mindkét magyar váltó elődöntős az Eb-n

2019.01.11. 20:40
null
Liu Shaolin Sándor a mezőny élén (Fotó: MOKSZ/Fiak Blanka)
Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mindhárom távon továbbjutott a dordrechti rövid pályás gyorkorcsolya Európa-bajnokságon, és szintén sikerrel vette az első napi akadályt mindkét váltónk.

 

Négy nagy sztárja van a dordrechti Európa-bajnokságnak, és mindez már a kontinensviadal első napján egyértelműen kirajzolódott.

Két holland és két magyar.

Egyikük nincs itt a versenyen, mindezek ellenére sajnos sokat és sokszor foglalkoznak vele: pénteken délben sajtótájékoztatót is tartottak, ahol beszámoltak Sjinkie Knegt, a hazaiak hatszoros világbajnokának állapotáról – ahogyan arról már lapunk is írt, Knegt csütörtökön családi házának kandallójába akart begyújtani, amikor lángra kapott a ruhája, és súlyos sérüléseket szenvedett. Nos, pénteken kiderült, olyannyira súlyosakat, hogy egyelőre még azt sem tudják az orvosok, szükség lesz-e bőrátültetésre, hiszen Knegt tetőtől talpig bekötözött állapotban fekszik a kórházban…

Másikuk Suzanne Schulting. Olimpiai bajnok. Már csak emiatt is kap(ott) hatalmas tapsot minden jégre lépésekor, no meg persze azért, mert nagyszerű short trackes.

Akárcsak a két magyar: Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang.

Mindketten ötkarikás aranyérmesek – már lassan egy év telt el a sporttörténelmi eredmény megszületése óta, de még mindig jó érzés kimondani és rögzíteni: már nekünk is vannak téli olimpiai bajnokaink!

A fiúk a pjongcsangi játékok óta eltelt hónapok során feldolgozták a sikert, újra éhesek arra, ennek megfelelően szinte harapnak a jégen. És maradtak ugyanazok a bohókás, vicces, ám céltudatos sportolók, akik voltak. Egyszersmind olyan versenyzők, akik azért pontosan tudják, mire is képesek.

„Jaj, meg sem néztem a futambeosztásomat… – Liu Shaolin Sándor a délelőtti sikeres etap után, amikor is lazán és könnyedén jutott tovább az 1500 méter negyeddöntőjéből és az 500 méter előfutamából, immár délután melegített a dordrechti jégcsarnok lelátói alatt, ekkor kapta elő a telefonját, hogy megnézze az Eb hivatalos oldalán, kikkel is fut ezer méteren. – Előbb megnézem az öcsémét! Ó, Ádónak ez sima továbbjutás lesz! Na, nézzük az enyémet: negyedik futam. Tovább nem is érdekes, ennyi elég.”

Még mindig akadnak olyanok, akik Shaolin hasonló megnyilvánulásai kapcsán nagyképűséget emlegetnek, pedig ettől igazán messze áll az idősebbik Liu – ő ilyen.

No meg nem is beszél a levegőbe: abban a bizonyos negyedik futamban az ezer métert végig hátrakulcsolt kézzel teljesítette. Vagyis mindenféle megerőltetés nélkül előzött kétszer (szükség volt rá, hiszen a hármas pozícióból rajtolt), és a tempóját senki sem tudta tartani.

„Az járt a fejemben, hogy juszt sem teszem le a kezem a jégre egyszer sem! Jó volt ez így, szombaton pedig még jobb lesz!” – vigyorgott Shaolin a futam után.

Öccse, Shaoang ennél jóval visszafogottabb volt, de ő meg ilyen. A testvérek természete és habitusa nagyon eltérő, ám korcsolyázni mindketten remekül tudnak. Shaoang ellentmondást nem tűrő futásokkal jutott tovább mindhárom távon pénteken – kiváló formában van, amit az is mutat, hogy a sprinttávon egyetlen kör alatt métereket adott a többieknek, és a végén másfél másodperces előnnyel ért célba. Ez ötszázon sok, nagyon sok…

„Ötszázon kifejezetten jól teljesítettem, ezer és ezerötszáz méteren pedig egészen normálisan – értékelt a tőle megszokott visszafogottsággal Liu Shaoang. – Nem pörögtem annyira, mint szoktam, de ez lazább nap is volt, nem volt rá szükség.”

Az edzők úgy ítélték meg, hogy pihenésre annál inkább szüksége van, így a férfiváltónk a negyeddöntőben Liu Shaolin Sándor, Burján Csaba, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállításban lépett jégre – a fiúk futamgyőztesként jutottak tovább, és szombaton az elődöntőben léphet jégre a Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Knoch Marta, Somogyi Barbara összetételű csapat is.

Legfrissebb hírek

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
2026.05.18. 09:25

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

A Liu fivérek anyukája érzelmes bejegyzésben értékelte az olimpiát és fiai karrierjét

Téli olimpia 2026
2026.02.22. 11:39

Somodi Maja a 12. helyen végzett 1500 méteren a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 22:10

A nyolcadik helyen végzett a magyar férfiváltó rövid pályás gyorskorcsolyában

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 21:46