Rp. gyorskori-vb: három magyar jutott az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2019.03.08. 10:32
A két olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, valamint Jászapáti Petra jutott elődöntőbe 1500 méteren a rövid pályás gyorskorcsolyázók szófiai világbajnokságán a pénteki selejtezőből.

Liu Shaolin végig elöl helyezkedett, dél-koreai riválisával csatázott az éllovas pozícióért, de ahogy Li Dzsune Szeo elment mellette, a 23 éves ferencvárosi mindig azonnal visszaelőzte, így a célvonalon is elsőként haladt át. A pécsi versenyző szintén gond nélkül és futamgyőztesként lépett tovább a legjobb 21 közé. Burján hosszú körökön át negyedikként „utazott” a futamában, majd négy körrel a vége előtt minden vetélytársát körbekorcsolyázva élre állt, vezető helyét pedig már nem is engedte át senkinek.

A harmadik magyar férfi induló, Varnyú Alex nem járt szerencsével, ugyanis szinte végig negyedik helyen haladt, ráadásul az utolsó két körre leszakadt, mivel nem bírta a táv 2015-ös világbajnoka, az orosz Szemjon Jelisztratov tempóját.

A nőknél Jászapáti futamát rengeteg pozíciós harc jellemezte, félkörönként változott a sorrend, majd a 20 éves szegedi versenyző hét körrel a vége előtt átvette a vezetést, s olyan tempót kezdett diktálni, hogy csupán két ellenfele tudta követni, azaz a továbbjutása biztossá vált – az orosz Jekatyerina Jefremenkova mögött második lett. Bácskai Sára Luca pont ugyanezt a taktikát választotta, hét kör volt hátra, amikor élre tört, de előbb egy kínai ellenfele előzte meg, majd két körrel a vége előtt a dél-koreai Kim Dzsi Ju és a táv tavalyi Európa-bajnoka, az olasz Martina Valcepina is elszáguldott mellette, így negyedikként éppen búcsúzott.

A vb programja az 500, majd az 1000 méteres selejtezőkkel folytatódik.

Legfrissebb hírek

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

A hónap utánpótlásedzője: január jelöltjei

Utánpótlássport
20 órája

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 12:32

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
2026.02.05. 11:40

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11
Ezek is érdekelhetik