Rp. gyorskori: magyar állampolgár lett az ausztrál olimpikon

MTI MTIMTI MTI
2019.05.07. 19:01
Az ausztrál születésű Lockett Deanna rövid pályás gyorskorcsolyázó kedden letette az állampolgársági esküt a zuglói anyakönyvi hivatalban, így az ősszel kezdődő következő szezontól már a magyar csapat tagjaként versenyez.



„Amikor felkeltem, tudtam, hogy nagy nap a mai, de minden olyan gyorsan történt, az eskütétel pillanatok alatt lezajlott. Akkor éreztem át igazán, hogy most már magyar vagyok, amikor a kezembe adták az okiratot. Ha lehetőséget kapok, büszkén fogom képviselni a magyar színeket a következő olimpián” – olvasható a 23 éves versenyző nyilatkozata a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján.

„Amikor felkeltem, tudtam, hogy nagy nap a mai, de minden olyan gyorsan történt, az eskütétel pillanatok alatt lezajlott. Akkor éreztem át igazán, hogy most már magyar vagyok, amikor a kezembe adták az okiratot. Ha lehetőséget kapok, büszkén fogom képviselni a magyar színeket a következő olimpián” – olvasható a 23 éves versenyző nyilatkozata a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján.

Lockett 2013-ban bronzérmet nyert a junior-világbajnokságon, majd 2014-ben a szocsi és 2018-ban a pjongcsangi téli olimpián is részt vett. Elmondása szerint mivel Ausztráliában nincs nagy bázisa a sportágnak, nehéz lett volna ott tovább fejlődnie, ezért 2016-tól Dél-Koreában készült azzal a Csun Dzse Szuval, aki jelenleg a magyar válogatott edzői stábjának tagja. Lockettet többek között az ő személye vonzotta Magyarországra.

„Alig várom, hogy én is jégre léphessek magyar színekben. A célom, hogy világkupán és világbajnokságon is dobogóra állhassak. Sőt, a csapattársaimat látva azt mondhatom, remélhetjük, hogy hamarosan a nőknél is magyar olimpiai érmet ünnepelhetünk” – mondta a december óta a magyarokkal készülő Lockett.

A pjongcsangi téli játékokon a magyar női váltó negyedik lett, de öt tagjából Heidum Bernadett és Keszler Andrea visszavonult, Kónya Zsófia pedig egyéves pihenőt tartott. Rajtuk kívül a juniorkorú Sziliczei-Német Rebeka súlyos Achilles-ín-sérülése miatt kidőlt az előző szezon elején, így a női staféta nem tudta magát kvalifikálni a világbajnokságra. Az új szezonban viszont ismét eredményes lehet a női csapat, mivel Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mellé Kónya visszatért, Sziliczei-Német hamarosan pedig teljesen felépül, s ez a négyes Lockett-tel egészül ki.

Legfrissebb hírek

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
23 órája

Hetedik lett a férfiváltó a rövid pályás gyorskorcsolya vk-n

Téli sportok
2026.11.02. 10:49

Rövid pályás gyorskorcsolya-vk: a férfiváltó a B-döntőben szerepelhet

Téli sportok
2026.11.01. 11:37

Liu Shaoang: Kínában nem fér bele a rontás, ha valaki hibázik, hamar lecserélik

Téli sportok
2026.10.12. 07:40

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: hetedik a magyar női váltó

Téli sportok
2026.03.14. 23:19

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50