Alpesisí-vk: zágrábi segítség a földrengés károsultjainak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.01. 22:00
null
Ezt tette a földrengés Petrinja településsel (Fotó: AFP)
Az alpesi sízők világkupa-sorozata zágrábi állomásának szervezői 50 ezer euróval (18.2 millió forint) segítik a horvátországi földrengés károsultjait – írja az MTI.

 

Vedran Pavlek, a zágrábi szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy a nyereményalap tizedét elkülönítik jótékony célra, és ezt más forrásból ugyanekkora összeggel kiegészítik.

„Zágrábban csak kisebb károk keletkeztek, de ami történt, az egész régió számára katasztrófa, ezért akarunk segíteni” – magyarázta Pavlek.

A fővárosban vasárnap női, szerdán férfi műlesiklóversenyre kerül sor.

A hétfő óta tartó horvátországi természeti katasztrófának már hét halálos áldozata van. A térségben 3500 ház sérült meg a hétfői 5.2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6.3-as erősségű földrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt három napban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat.

Vedran Pavlek elmondta, a hóviszonyok lehetővé teszik a verseny megrendezését, de arra a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
7 órája

Tóth Zita már elhiszi, hogy felveheti a versenyt a legjobbakkal

Téli sportok
2026.01.30. 10:09

„Brazíliában nem hiszik el, hogy síző vagyok” – megszülethet az első dél-amerikai érem téli olimpián

Téli sportok
2026.01.26. 13:26

Végig vezetett, s legyőzte Izlandot Horvátország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.23. 17:27

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Lindsey Vonn újabb vk-versenyt nyert

Téli sportok
2026.01.10. 14:33

Alpesisí-vk: Leitgeb Richard kiesett a vk-versenyen Madonna di Campiglióban

Téli sportok
2026.01.07. 20:32

Alpesisí-vk: Tóth Zita kiesett Kranjska Gorán

Téli sportok
2026.01.04. 12:04
Ezek is érdekelhetik