Rp. gyorskorcsolya: Burján Csaba nem került be a vk-ra utazó csapatba

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 14:36
null
Burján Csaba vasárnap sem hajrázott akkorát hogy javítani tudott volna pozícióján (Fotó: Árvai Károly)
Kialakult a rövid pályás gyorskorcsolya világkupa-sorozatra utazó válogatott összetétele, vasárnap eldőlt az is, hogy az olimpiai bajnok Burján Csaba nem vívta ki a helyét a csapatban.

 

Megtörtént az, amit már az első nap után sejteni lehetett: Burján Csaba vasárnap sem hajrázott akkorát a Gyakorló Jégcsarnokban rendezett válogatóversenyen, hogy javítani tudott volna pozícióján, így nem vívta ki a jogot arra, hogy jégre léphessen a kvalifikációs világkupa-sorozat állomásain – a válogatási elvek alapján a vasárnap kialakult csapat utazik a vk-sorozat első két állomására, vagyis Pekingbe és Nagojába, hogy az októberi vk-viadalok után a két novemberi európai vk-versenyen milyen összetételű válogatott indul, a jövő zenéje.

A hétvégi válogatóversenyen a férfiaknál három, a hölgyeknél öt hely sorsa dőlt el – Jászapáti Petra, valamint Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry a korábbi eredményei alapján védettséget élvezett. A válogatási elvek értelmében egy-egy korist a szakmai stáb is jelölhetett.

De nem jelölt.

Nem éltünk ezzel a lehetőséggel – tisztázta rögtön a helyzetet Bánhidi Ákos, a short track válogatott edzője és menedzsere. – A férfiaknál Nógrádi Bence, Jászapáti Péter és Tiborcz Dániel csatlakozik a három kiemelthez, Varnyú Alex az itthon maradó tartalék. A hölgyeknél Jászapáti Petra mellett Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca, Somodi Maja és Somogyi Barbara alkotja a csapatot, a tartalék Albert Viktória.”

A szombati 1000 és 1500, és a vasárnapi 500 és 1000 méteres küzdelmek alapján a rangsorban ötödik helyen végző Burján Csaba tehát itthon marad.

Bárkivel előfordulhat, hogy elbukik egy válogatót, Csabi hiába olimpiai bajnok, nem sikerült számára ez a verseny – nyilatkozta Bánhidi Ákos. – Mindez nem jelenti azt, hogy nem lehet ott februárban a pekingi olimpián, egyelőre annyit jelent, hogy a világkupa-sorozat első két állomásán biztosan nem lesz ott. Sajnos a verseny során Csabi többször esett, ez volt a fő oka annak, hogy nem vívta ki a helyét a csapatban. Nógrádi Bence és Jászapáti Péter már a felkészülés során kiemelkedően teljesített, egyáltalán nem ért meglepetésként a verseny végeredménye. Tiborcz Dániel pedig megbízható, rutinos koris, ezért sem akartunk élni a jelölés eszközével. Akárcsak a férfiaknál, úgy a hölgyeknél is kijelenthető, hogy a juniorok nagyon megnehezítették a felnőttversenyzők dolgát.”

Legfrissebb hírek

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
12 órája

Kim Minseok akár három számban is indulhat a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.02. 06:31

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Milánó 2026: Liu Shaoang igen, Liu Shaolin Sándor viszont nem került be a kínai keretbe

Téli sportok
2026.01.28. 17:10

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13
Ezek is érdekelhetik