Peking 2022: nem indul a kétszeres olimpiai bajnok

2021.12.26. 15:53
Ingvild Flugstad Östberg, a norvégok kétszeres olimpiai bajnok sífutója egészségi okok miatt nem indul a februári, pekingi téli játékokon – közölte az MTI.

A Norvég Síszövetség (NSF) vasárnapi tájékoztatása szerint a 31 éves sportoló a Tour de Ski sorozatban sem tud rajthoz állni.

Östberg csaknem két éve küszködik egészségügyi problémákkal, és bár novemberben visszatért a válogatottba, a fizikai felmérések eredményei alapján nem engedték versenyezni. Oeystein Andersen, az NSF orvosigazgatója elmondta, hogy a helyzet nem javult jelentősen, ezért a sífutónak továbbra is szüneteltetnie kell a pályafutását.

„Rengeteg munkát fektettem bele, mindent megtettem, jól éreztem magam, és élveztem, hogy újra sportolhatok. Az álmaim szertefoszlottak, de nem tehetek mást, csak előre tekintek” – nyilatkozta Östberg.

A norvég sífutó a 2014-es téli olimpián a női szabadstílusú sprint egyéni versenyszámban második, a klasszikus stílusú csapatsprintben első lett, majd 2018-ban a 4x5 kilométeres váltóban szerezte meg második aranyérmét.

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik