Téli olimpia: A hazai pálya lejt a kínaiaknak – Knoch Viktor

Vágólapra másolva!
2022.02.07. 17:01
null
Liu Shaolin Sándor értetetlenül állt a bírói döntés előtt (Fotó: Árvai Károly)
Mint megírtuk, a vegyes váltóban szombaton nyert bronzérem után férfi 1000 méteren Liu Shaoang bronzérmes lett, míg az első helyen célba érő Liu Shaolin Sándort kizárták a rövid pályás gyorskorcsolyázók között. A pjongcsangi játékokon a váltóval aranyérmes Knoch Viktor szakértőként nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

A döntőt először félbeszakították, majd az újraindítás után több ütközés is történt, így hiába ért elsőként célba Liu Shaolin Sándor, a videózás után két esetben is szabálytalannak találták, ezért kizárták. A győzelmet így Zsen Ce-vej szerezte meg Li Ven-lung előtt, míg a negyedikként célba érő Liu Shaoang bronzérmes lett.

Knoch Viktor (Fotó: Hajdú-Bihari Napló)
Knoch Viktor (Fotó: Hajdú-Bihari Napló)

A pjongcsangi játékokon a váltóval aranyérmes Knoch Viktor az NS szakértőjeként így vélekedik:

„Teljesen egyértelműen látszott, a kínaiak arra mentek rá, hogy Liu Shaolin Sándort vagy Liu Shaoangot akadályozzák. Az első rajtnál Sanyit sikerült hátrébb nyomni, amikor újraindították a futamot, akkor a fiatalabbik Liu testvér került hátra – erre ők gyakorlatilag a háromból egy embert fel is áldoztak a futamoknál. Sanyi megnyerte ezt a döntőt, számomra ő az olimpiai bajnok, elég megnézni a vegyes váltót és az 1000 métert is, nagyon látszik, hogy a hazai pálya lejt a kínaiaknak. Azt gondolom, hogy el tud majd vonatkoztatni ettől az esettől, és tiszta fejjel fog versenyezni ezután is, a következő számok eredményén múlik majd, hogyan fog visszaemlékezni erre az esetre. Szerintem Ádó is többet akart elérni ennél a bronznál, és így, hogy a testvérétől gyakorlatilag elvették az aranyérmet, végképp keserédes ez a dobogó, pedig valójában nagyon nagy siker. Ha tiszta versenyben fér fel a pódiumra egy jó döntő után, akkor ez nagyon más lenne. Azért a jövőben biztosan ennek is jobban tud örülni. Sajnos most, a négy évvel ezelőtti váltóversennyel ellentétben nem volt magyar bíró a pályán, ez látszik is az eredményjelzőn, bár nem tudom, mennyire tudott volna belenyúlni, az viszont botrányos, ami végül történt.”

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
16 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
19 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
19 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
20 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
2026.02.02. 22:01

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2026.02.02. 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
2026.02.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik