Téli olimpia: érkezett egy kérdés férfiváltónkhoz a záró nap előtt

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2022.02.15. 12:28
null
Teljes létszámban edzett a magyar válogatott (Fotó: Árvai Károly)
Teljes létszámban edzett a jégen kedden a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott – szerdán rendezik a sportág utolsó versenynapját a pekingi olimpián.

Mind az öt magyar férfi short trackes ott volt a jégen a keddi edzésen, és korcsolyát húzott két női versenyzőnk, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia is – szerdán utóbbiak az 1500 méteres küzdelmekben lépnek pályára, míg a férfiaknál a váltóversenyekre kerül sor.

A mieink a B-döntőben lesznek ott a jégen, és mivel a fináléba 5 csapat jutott, a hatodik helyért csatázhatnak a hollandokkal és a japánokkal. Persze, ha a fináléban lesz olyan kvartett, amelyik a kizárás sorsára jut (esetleg több is), akkor ez az eredmény akár jobb is lehet.

Hogy milyen összetételben fut neki a feladatnak, arról csak – a pekingi – késő esti órákban dönt a szakmai stáb.

De elvárás az van, hiszen amint azt Liu Shaolin Sándor a Nemzeti Sportnak elárulta, érkezett feléjük egy kérdés: „Ha már az érmekért nem csatázhattok a fináléban, azért legalább egy világcsúcsot megpróbáltok összehozni?”

A világrekordot egyébként a magyar férfiváltó tartja, azt 2018-ban a calgary világkupa-viadalon futotta a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba, Krueger Cole összeállítású kvartett (6:28.625).

(Fotó: Árvai Károly)
(Fotó: Árvai Károly)

Női 1500 méteren egyik lányunk sem került túlságosan könnyű futamba, de Jászapáti Petra számára azért nem lehetetlen a továbbjutást – az 500 méteren 7., ezren 8. helyen végző és a vegyes váltó tagjával bronzérmet szerző short trackes kedden jókedvűen dolgozott a jégen.

Kónya Zsófiáról is elmondható utóbbi, a leghosszabb távról és a szerdai esélyekről pedig így nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „A kvalifikációs világkupa-sorozatban nem nagyon indultam ezerötszáz méteren, a futambeosztásomat pedig meg sem néztem még. Nem szoktam egyébként sem, csak már kint, a csarnokban, a rajt előtt nem sokkal, ezen a szokásomon ezúttal sem változtatok. Szeretném jól érezni magam a jégen, szeretnék felszabadultan futni az utolsó versenynapon.”

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
2026.04.28. 19:14

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
2026.03.15. 22:08
Ezek is érdekelhetik