Téli olimpia: „Maradjatok erősek” – Knoch Viktor üzent

Vágólapra másolva!
2022.02.11. 19:02
null
A címvédő magyar férfiváltó csak a B-döntőben lesz érdekelt (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, címvédő férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltónk nem tudta kiharcolni a döntőbe jutást a pekingi téli olimpián. A pjongcsangi játékokon a váltóval aranyérmes Knoch Viktor az Instagram-oldalán írt bátorító üzenetet a mieinknek.

Mint ismert, Dél-Korea, az Orosz csapat és Hollandia várt a mieinkre. Krueger John-Henry, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor mellett Nógrádi Bence volt a csapat negyedik tagja.

A magyar váltó a rajt után beállt a futam utolsó helyére, de a lényeg, hogy egy csoportban haladt a négy csapat. A mieink egészen más ütemben váltottak, mint a többiek. Sajnos tíz körrel a vége előtt volt egy rossz váltásunk Nógrádi és Krueger között, így leszakadtunk a többiekről, ezt pedig már nem is sikerült ledolgozni. A mieink csak negyedikek lettek és így csupán a B-döntőben lesznek érdekeltek jövő szerdán. A fináléba a koreaiak és az oroszok jutottak be.

„Együtt nyerünk, együtt veszítünk. Maradjatok erősek, az olimpiának még nincs vége!” – írta közösségi oldalán Knoch Viktor, aki a pjongcsangi játékokon a váltóval aranyérmes lett.

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
24 perce

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
1 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
2 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
2 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
5 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
10 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
Tegnap, 10:30
Ezek is érdekelhetik