Téli olimpia: szétlövéssel nyert Japán Csehország ellen a női hokitornán

2022.02.08. 12:05
null
Kubo Hanae lő, a mérkőzés eldől (Fotó: AFP)
A Pekingben zajló téli olimpia női jégkorongtornájának B-csoportjában Japán a 2–2-es végeredmény után a szétlövésben győzött Csehország ellen, ezzel megnyerve a csoportot.

Igazi csoportdöntőnek beillő mérkőzést hozott a B-csoport első helyéről döntő összecsapás: az első harmadot a japánok nyerték 1–0-ra, a másodikat a csehek, majd a harmadik 20 percben előbb Toko Haruka második góljával ismét megszerezték a japánok a vezetést, majd pár percen belül Natalia Mlynková révén egyenlítettek, így 2–2-vel ért véget a rendes játékidő.

A ráadás öt perce nem hozott gólt, így következett a szétlövés: ebben a műfajban a japánok bizonyultak jobbnak, tőlük ugyanis a második párban lövő Kubo Hanae nagy szerencsével gólra váltotta a kísérletét, s ez elégnek is bizonyult Japánnak a meccs és ezzel a csoport megnyeréséhez is.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
JÉGKORONGTORNA, NŐK

B-CSOPORT
Japán–Csehország 3–2 (1–0, 0–1, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövéssel

A csoport állása: 1. Japán 9 pont, 2. Csehország 7, 3. Kína 5, 4. Svédország 3 (4–7, 3 mérkőzés), 5. Dánia (6–11, 3 mérkőzés)

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
16 órája

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
17 órája

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
17 órája

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
18 órája

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
18 órája

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
19 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
19 órája

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
20 órája
Ezek is érdekelhetik