Téli EYOF: Az aranyérem és a versenyek élvezete is a célok között van

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 19:01
Esküt tett az a huszonegy sportoló,aki kiharcolta a részvételt a január 21-én kezdődő téli Európai Ifjúsági Olimpiai fesztiválon. Az eseményen beszédet mondott Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, valamint Knoch Viktor, olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó is útravalót adott a fiataloknak.  

Az ünnepélyes fogadalomtételen az is kiderült, hogy kiket ért az a megtiszteltetés, hogy vihetik a megnyitón a magyar zászlót. Nagy Lola elmondta, őt valósággal sokkolta, amikor meghallotta nevét, míg Barabás Bálint óriási megtiszteltetésként éli meg a feladatot. A curlinges és a snowboardos fiatal arról is beszélt az NSO Tv-nek, nagyon fontosnak tartják, hogy ne csak az eredményeket hajhásszák, hanem éljék meg, élvezzék az olaszországi multisport-eseményt.

Szigeti Dóra erről kicsit másképpen vélekedik, s ki is mondta, magától és a rövid pályás gyorskorcsolya vegyes váltótól is aranyérmet vár a téli EYOF-on. Hogy a csapattársai is egyetértenek-e vele, az kiderül a videónkból, mint ahogy az is, mennyire izgulnak a fiatalok néhány nappal a rajt előtt.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
23 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
2026.02.02. 15:06

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32
Ezek is érdekelhetik