Rövid pályás gyorskorcsolya: 11. lett a női váltó a világkupa második állomásán

Vágólapra másolva!
2025.10.17. 07:11
null
Fotó: MOKSZ
A 3000 méteres magyar női váltó csütörtökön 11. lett a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának második, montreali állomásán.

A magyar staféta térdsérülés miatt hiányzó legjobbját, Jászapáti Petrát nélkülözve negyedik lett a negyeddöntőben a világklasszisokat felvonultató dél-koreai, holland és amerikai kvartett mögött, azaz nem jutott a legjobb nyolc közé. Egy hete az ugyanilyen összetételű negyeddöntőből az amerikaiakat megelőzve még továbblépett a staféta, amely ezúttal rangsoroló futamra kényszerült, amelyben – egy rossz váltás miatt – a kínaiak és a franciák mögött ért célba, így összesítésben a 11. pozíciót szerezte meg. A 2000 méteres vegyes váltónak sem jött össze a bravúr, mert ahogy egy hete, ezúttal is a kanadai és a lengyel négyes mögött lett harmadik a negyeddöntős futamában.

Egyéniben sem sok babér termett a magyaroknak, ugyanis az első napon egyedül Somodi Maja vette sikerrel a kétkörös selejtezőt 1000 méteren. Az 1500 méter korábbi junior-világbajnoka mindkét futamából harmadikként, idővel jutott tovább. Ebben a számban a másik két magyar induló, Bácskai Sára Luca és Sziliczei-Német Rebeka egyaránt a második fordulóban esett ki, előbbi aztán reményfutamából sem jutott tovább, utóbbi viszont igen, így ő még szombat délelőtt folytathatja ezen a távon.

A férfiaknál 1500 méteren a dél-koreai születésű Moon Wonjun közel járt az elődöntőhöz, mert az első futamát megnyerte, majd a másodikban csak két világklasszis tudta megelőzni: a szám kanadai világbajnoka, William Dandjinou nyert a magyar születésű, de már kínai színekben versenyző és idén a leghosszabb távon vb-bronzérmes Liu Shaoang előtt. Moon harmadik pozíciója nem ért továbbjutást, Nógrádi Bence az első, Jászapáti Péter pedig a második fordulóban búcsúzott. Mindhárom versenyző a vigaszágon javíthat majd. Az 500 méteres sprinttávon Tiborcz Dánielnek és Jászapátinak az első, míg Moonnak a második forduló jelentette a végállomást, utóbbi kettő a vigaszágon sikerrel vette az első akadályt.

A négyállomásos vk-sorozat végén a férfi és női stafétáknál nyolc-nyolc nemzet szerez kvótát, míg a vegyes váltóknál tizenkettő. Minden egyéni távon – 500, 1000 és 1500 méteren – egy nemzet legfeljebb három kvótát szerezhet, a két rövidebb távon 32-32, míg a leghosszabb számban 36 résztvevő lesz az olimpián. A magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára a maximális, tízfős létszámmal kvalifikálták magukat. Legutóbb Pekingben öt férfi és három női versenyző jutott ki, de közülük Varnyú Alex nem lépett jégre.

A mostani, második montreali állomás után november 20. és 23. között a lengyelországi Gdanskban, végül egy héttel később a hollandiai Dordrechtben versenyeznek a sportág legjobbjai.

 

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Terepkerékpár-világkupa: Vas Blanka harmincharmadik lett Hoogerheidében

Kerékpár
2026.01.25. 15:31

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24
Ezek is érdekelhetik