
A kettős női tagja, Stellato-Dudek az elutazás előtti utolsó québeci edzések egyikén sérült meg. Hazájuk szövetsége nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mi történt, ugyanakkor a párosversenyen való szereplésüket napról napra vizsgálják.
A 42 éves Stellato-Dudek Chicagóban született, 2019 óta képviseli a kanadai színeket. Háromszoros kanadai bajnok Deschamps-pal, 2024-ben világbajnokokok, tavaly pedig vb-ötödikek voltak.
A kanadaiak a négy évvel ezelőtti ötkarikás csapatversenyben negyedik voltak, és most dobogós helyezésben reménykednek.
A milánói játékokon pénteken, szombaton és vasárnap rendezik a csapatversenyt, a párosok pénteken futják a rövidprogramot és vasárnap a kűrt. Trennt Michaud és Lia Pereira a másik kanadai páros, akik szóba jöhetnek.
A párosversenyben – amelyben a magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei akár érmes is lehet – a rövidprogramot jövő vasárnap, a kűrt pedig február 16-án rendezik.








