Hewitt tipikus munkanapja

2002.05.28. 23:14
Címkék
"Egyáltalán nem tartom magam esélyesnek, hiszen még gyógyulófélben vagyok, azt is jó eredményként értékelem, ha a második héten versenyben leszek" - véli az első kört gond nélkül teljesítő címvédő Gustavo Kuerten. "Erősen gondolkodom azon, hogy kihagyom Wimbledont. Azt hiszem, az idén sem leszek ott, inkább pihenéssel tölteném a Párizs utáni hónapot, mert szükség van a regenerálódásra, arról nem is beszélve, hogy még mindig félek füvön játszani" - üzent a wimbledoni szervezőknek a brazil. "Ez egy tipikus munkanap volt, semmi extra, csak küzdelem. Leszek még jobb ennél, bár ehhez feltétlenül túl kell élnem még vagy két fordulót. Mentségemre legyen mondva, borzasztóak voltak a körülmények, hol megsültem a napon, hol meg lógott az eső lába, különben is, nekem idő kell, mire megszokom a salakon való csúszkálást" - közölte a több mint két és fél órán át a pályán futkorászó, első helyen kiemelt Lleyton Hewitt. "Nekem csak a cudar időből jutott, ezért nem tudtam kellőképpen bemelegedni. Ezzel együtt úgy érzem, ez végre az én évem lehet, feltéve, ha végig megmarad bennem a küzdőszellem. Elsősorban erre kell törekednem" - az élete első Roland Garros-győzelmére hajtó Venus Williams nyilatkozata. "A kelleténél sokkal gyorsabb játékra késztettek, ami azért volt megerőltető egy picit a számomra, mert salakon egyáltalán nem szeretek játszani. Viszont megfelelően felkészültem, a múlt héten Düsseldorfban ráhangolódtam a Roland Garrosra, és lám, már csak hat meccset kell megnyernem, hogy begyűjtsem a következő Grand Slam-tornagyőzelmemet" - jelezte az Australian Open-bajnok Thomas Johansson, hogy elérhető közelségbe került az újabb nagy diadal...
Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
14 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
26 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
37 perce

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
54 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
1 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2 órája