Ünnepelnek a spanyolok

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2002.06.10. 21:35
Címkék
Elégedettek lehetnek a spanyolok: válogatottjuk elsőként jutott tovább a futball-világbajnokságon, két napra rá, vasárnap pedig Albert Costa megnyerte a Roland Garrost, ráadásul a második helyet szintén spanyol, jelesül Ferrero szerezte meg. "Costa ledoktorált Párizsban” – ordít az As címlapján, és ez a megállapítás valóban nem túlzó. A 26 éves játékos parádés teniszt mutatott be a két hét során, legyőzve egy sor salakspecialistát, köztük a Roland Garroson 2000 óta veretlen brazil Kuertent."Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a vasárnapi volt életem legboldogabb napja, számomra ugyanis sokkal fontosabb és meghatóbb volt, amikor tavaly megszülettek az ikreim” – jelentette ki Costa. Végre elhitte: nem egy a sok spanyol teniszező közül.Közben arról se feledkezzünk meg, hogy a Roland Garrost követő négy hét a füves pályás versenyek jegyében zajlik, jelenleg Halléban, Queen’sben és Birminghamben zajlanak "gyepes” meccsek. Ha zajlanának. Az eső ugyanis vagy egészében, jobb esetben részben felforgatta a programot, egyedül Hallében nem borult a rend – sajnos Sávolt Attila számára máris véget ért a torna. Éljátékosunknak több lehetősége is volt az első szettben Ulihrach ellen, mégis a cseh fiúé lett a játszma, Attila ráadásul kénytelen volt feladni a mérkőzést."Még Párizsban fájdult meg a könyököm, és mivel egyre csak fokozódott a kín, jobbnak láttam, ha nem erőltetem tovább a játékot – nyilatkozta. – Hogy súlyos-e, egyelőre nem tudom, mindenesetre rossz előjel, hogy három éve három hónapot kellett kihagynom hasonló sérülés miatt. Lemondtam a következő versenyemet, remélem, Wimbledonra rendbe jön a kezem.”Hogy magyar szempontból ne legyen eredménytelen a hét, arról Mandula Petra és Gubacsi Zsófia gondoskodhat még, mind a ketten a bécsi WTA-tornán szerepelnek, Petra éppenséggel már hétfőn pályára lépett volna, ám az eső ott is közbeszólt. Honfitársnőinkre ráférne egy kis sikerélmény, hiszen a Roland Garroson mind a ketten az első fordulóban búcsúztak (tavaly Mandula negyeddöntős volt, Gubacsi a harmadik körig jutott), temérdek pontot veszítettek, ezáltal márpedig a százon kívülre kerültek a világranglistán. Jelenleg egy magyar sincs a százban a hölgyeknél, az első számú magyar teniszezőnő szerepét most Kapros Anikó tölti be, aki a 103. helyen áll.
Legfrissebb hírek

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
1 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
2 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
9 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
19 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája