Magas bravúrja
Remek eredményt ért el Magas Dorotytya a 10 ezer dollár összdíjazású nemzetközi tornán: a 17 esztendôs tehetség az elôdöntôig masírozott, ott azonban nem bírt a fehérorosz Uvarjovával. Dorottya szereplése azért is tiszteletre méltó, mert a selejtezôbôl kellett felküzdenie magát a fôtáblára.
Az elitben maradás a tét

Mandula Petra sérülés miatt nem játszhatott az elôzô Fed-kupa-találkozón, ám a hét végén ô is bevethetô lesz az argentinok ellen

Mandula Petra sérülés miatt nem játszhatott az elôzô Fed-kupa-találkozón, ám a hét végén ô is bevethetô lesz az argentinok ellen
Suárez távolmaradásán kívül további jó hír, hogy a mieink teljes csapattal állhatnak ki a mérkőzésre, vagyis Mandula Petra (97.) ismét vállalta a játékot a Fed-kupában. A spanyolok elleni összecsapást (1–4) sérülés miatt kénytelen volt kihagyni.
"Jó formában érzem magam, és ezt mindenképpen szeretném bizonyítani a hét végi meccseken. Az önbizalmamnak jót tettek a múlt heti mérkőzések” – mondta első számú játékosunk, aki Casablancában párosban megszerezte a bajnoki címet, míg egyesben a legjobb nyolcig jutott.
Gubacsi Zsófia (103.) is negyeddöntős volt Marokkóban, ő sem panaszkodik a formájára, igaz, sejtelmesen megjegyezte, valami furcsa vírust szedett össze, de biztosra veszi, hogy a hét végére egészséges lesz.
"Alighanem az ételben lehetett valami… Mindenesetre jó előjel, hogy egymás után két mérkőzést meg tudtam nyerni, ilyenre ugyanis jó régen volt példa” – magyarázta Gubacsi Zsófi. A magyar Fed-kupa válogatottban Kapros Anikó (117.) és Nagy Kyra (193.) szerepel még, előbbi ráadásul jó tanácsokkal láthatja el társait, hiszen a juniorversenyeken többször találkozott Salernivel.
Temesvári Andrea szövetségi kapitány a sorsolás napján, pénteken hirdeti ki, kik játszanak egyesben, illetve párosban; szombaton 13 órától két egyesre, vasárnap 11-től pedig a "visszavágó” egyesekre, illetve a párosmérkőzésre kerül sor a Római Teniszakadémia salakpályáján.
A Fed-kupa-találkozók miatt ezen a héten nem rendeznek WTA-tornákat, az urak ugyanakkor javában püfölik a labdát, így például Sávolt Attila (72.) is, aki az 500 000 dollár összdíjazású stuttgarti ATP-viadalra nevezett.
Első ellenfele Fernando Meligeni (65.), a brazilok veterán balkezes teniszezője lesz, aki volt ugyan elődöntős is a Roland Garroson, még 1999-ben, ám az idén nincs túl jó formában, ez ideig nyolc első fordulós vereséget szenvedett – reméljük, hamarosan behúzhatja a kilencedik strigulát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






