Sampras már bizonyított

2002.08.29. 22:17
Címkék
,,Nekem már nem kell különösebben bizonyítanom itt, az US Openen, nézzenek rá a bajnokok listájára. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem hajtanék, éppen ellenkezőleg. Rengeteg munkát fektettem be az ügy érdekében, és bár eddig nem jöttek az eredmények, azért jó lesz, ha szem előtt tartanak. Ilyen bemutatkozásra számítottam, erre már lehet építeni” – figyelmeztet Pete Sampras, a viadal négyszeres bajnoka, aki az elmúlt két esztendőben egyaránt eljutott a fináléig.n "Nem értem, miért cseréltettek velem pólót. Azt mondták, túl bizarr, mert ujjatlan, amin azért csodálkoztam, mert a lányok manapság olyan szerelésekben flangálnak a pályán, hogy a nézők inkább a testüket bámulják. Nézzék meg, hogy fest Serena Williams!” – méltatlankodott az öt szettben továbbjutó Tommy Haas.n "Annak ellenére, hogy még húszéves sem vagyok, elég sok tapasztalatot szereztem. Voltam Bollettieri edzőtáborában – szerintem egyébként ő a legjobb szakember –, aztán találkoztam McEnroe-val, akitől szintén sokat tanultam, legutóbb pedig Brad Gilberttel, és ő is hasznos tanácsokkal látott el. Mindannyian azt mondták, tehetséges vagyok, remélem, igazuk van” – a Jelena Dokics kiverését követően a zsurnaliszták első számú célpontjává lett Jelena Bovina nyilatkozata.n "Orosznak születtem, ezért amihez hozzáfogok, azt teljes odaadással csinálom. Ez benne van a vérünkben, talán azért, mert a kommunista időkben sehová sem mehettünk, mindent otthon és mindent nekünk kellett előteremtenünk. Még ma is vannak olyan orosz teniszezők, köztük én is, akik elsősorban otthon készülnek, például Gyementyijeva vagy Miskina, igaz, akadnak olyanok is – Szafina és Kuznyecova –, akik inkább Spanyolországban” – folytatta az orosz kislány.n "Nem tudom, ki a legjobb szerváló. Van, aki szerint én, de úgy vélem, Arthurs adogatásai még veszélyesebbek” – Greg Rusedski véleménye.n "Sajnálom a történteket, hiszen ki kell hagynom a Davis-kupát, de legalább az vigasztal, hogy nem olyan súlyos a sérülésem, mint azt először hittük” – mondta a Sjeng Schalken ellen térdsérülést szenvedő Mark Philippoussis, akire két hónapos kényszerpihenő vár.
Legfrissebb hírek

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 perce

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
27 perce

Nem áll meg a forgóajtó: jönnek-mennek az F1-es csapatfőnökök

F1
44 perce

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
46 perce

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
2 órája

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
2 órája