Csillagpor, július 4.

2004.07.04. 23:04
Címkék
"Valószínűleg nem tudom minden mérkőzésemet megnyerni majd pályafutásom során, de igyekszem minél többször kényeztetni magam ezzel a máshoz nem hasonlítható érzéssel. Utálok veszíteni, most ráadásul fájdalmas is lett volna" – magyarázta hihetetlen szombati diadalát követően Marija Sarapova, a női egyes új bajnoka.
"Wimbledonban győzni – igen, ez volt az álmom. Viszont nem végeztem még: világelső akarok lenni" – jelentette ki magabiztosan a 17 esztendős orosz leány.
"Sejtem, mit érez, néhányszor én is átéltem már ezt a pillanatot. Hihetetlenül teniszezett, öröm volt ránézni a meccslabda után. Megpróbáltam jó vesztesként viselkedni, szerintem sikerült" – mondta a trónfosztott Serena Williams.
"Hosszú sérülés után tértem vissza, tulajdonképpen bravúr, hogy eljutottam a döntőig, de akik ismernek, tudják, én sohasem érem be ennyivel. A második hely kevés. Ezúttal nem tudtam csúcsformában teniszezni, mert akadt valaki, aki jobb volt nálam" – ismerte el a hatszoros Grand Slam-bajnok amerikai klasszis.
"Három, maximum négy labda volt a különbség kettőnk között, ami rendkívül bosszantó, de természetesen gratulálok neki, mert ha kicsivel is, de jobban teniszezett nálam" – hajtott fejet legyőzője, Andy Roddick előtt a horvát tenisz legújabb csillaga, Mario Ancic, aki pályafutása során először játszott Grand Slam-elődöntőt.
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
22 perce

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
42 perce

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
45 perce

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
50 perce

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
51 perce

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
59 perce

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik