Federer otthon is próféta

L. P. I.L. P. I.
2004.07.10. 21:44
Címkék
"Rendkívül fáradt vagyok, de vasárnap mindent megpróbálok, ami csak tőlem telik, hiszen a szurkolóim egy rakás pénzt kifizettek azért, hogy láthassanak. Remélem, hogy a döntő is három szett lesz. Három ide&"  mosolygott a világelső Roger Federer.
Federer a wimbledoni menetelés után egyelôre salakon is bírja a tempót
Federer a wimbledoni menetelés után egyelôre salakon is bírja a tempót
Federer a wimbledoni menetelés után egyelôre salakon is bírja a tempót
Federer a wimbledoni menetelés után egyelôre salakon is bírja a tempót
Federer a wimbledoni menetelés után egyelôre salakon is bírja a tempót
Federer a wimbledoni menetelés után egyelôre salakon is bírja a tempót
Két nap alatt a korábbi esőzések miatt kilenc játszmát töltött a pályán (a selejtezőből érkező olasz Potito Staracét is háromban verte meg), és hetedik gstaadi fellépésén végre megcélozhatja az első tornagyőzelmét. Ebben most már csak a német Rainer Schüttlert nem kis izgalmak árán megverő orosz Igor Andrejev akadályozhatja meg. A finálé hagyományosan három nyert szettre megy – csak hogy könynyebben értelmezhessük Federer szavait.
Bastadban ellenben egyetlen meccset sem tudtak szombaton megrendezni a szakadó eső miatt, így a Zabaleta–González és a Söderling–Gaudio elődöntőket ma reggel 8 órára írták ki, hogy délután a fináléra is sort keríthessenek.

A hölgyek Fed-kupájában négy helyszínen két-két egyes mérkőzéssel megkezdődtek a negyeddöntők. A címvédő franciák két gyors győzelemmel idegenben is a továbbjutás küszöbére léptek, az osztrákok és az argentinok pedig hazai pályán kiválóan tartják magukat elvben esélyesebb riválisaik, az amúgy roppant tartalékos amerikaiak, illetve a wimbledoni bajnok Marija Sarapovát és a párizsi döntős Jelena Gymentyijevát nélkülöző oroszok ellen. Továbbá a Henin-Hardenne és Clijsters távollétében teljesen esélytelen belgák is becsületesen izzasztják a spanyol vendéglátót az esőzés miatt jókora csúszással elkezdett Jérez de la Frontera-i találkozón.
Idehaza a hagyományos ATP-világranglista (Entry System) 289. helyén álló argentin Ignacio González-King diadalmaskodott a budaörsi challengertornán, miután a fináléban két szettben felülmúlta alkalmi párospartnerét (azt a versenyt pénteken együtt nyerték meg), a spanyol Gabriel Trujillo-Solert. ---- T ---- A
Legfrissebb hírek

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
15 perce

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
51 perce

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
51 perce

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
56 perce

Japán válogatott kapust igazol a PSG; cserélt egymással az Everton és a Palace – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Az utolsó percben szerezte a tizenhat éves középpályás a győztes gólt a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Anna mégis futhat az atlétikai Eb elődöntőjében

Atlétika
1 órája

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
1 órája