Németh Virág bajnok lehet

2004.10.30. 22:41
Címkék
Németh Virág a múlt héten Sevillában térdsérülést szenvedett, mégis elutazott a 25 ezer dollár összdíjazású isztambuli ITF-tornára - és neki volt igaza. A világranglista 159. helyén álló magyar teniszező egyesben bejutott a döntőbe, méghozzá úgy, hogy útközben nem veszített játszmát.
"Fáj még a térdem, be is van kötve, de nem foglalkozom a sérüléssel, mindenképpen nyerni akarok. A második fordulóban szenvedtem egy kicsit, még azon is elgondolkodtam, hogy érdemes-e folytatnom - szerencsére jól döntöttem" - mondta Németh Virág. A zalaegerszegi lány az elmúlt egy hónapban immár harmadszor játszhat ITF-döntőt, Szófiában és Belgrádban győzött is; vasárnap a török Ipek Senöglu vár rá a fináléban.
Érdemes megemlíteni, hogy Federer, Roddick, Hewitt és Gaudio után Moyá is kvalifikálta magát a közelgő houstoni Mesterek Kupájára, amelyen így már csak három hely kiadó.

Németh Virág rövid idôn belül a harmadik trófeáját hódíthatja el (Fotó: Meggyesi Bálint)
Németh Virág rövid idôn belül a harmadik trófeáját hódíthatja el (Fotó: Meggyesi Bálint)
Németh Virág rövid idôn belül a harmadik trófeáját hódíthatja el (Fotó: Meggyesi Bálint)
Ezekre a helyekre Szafin, Agassi, Nalbandian és Henman pályázik (Coriának is lenne esélye, de ő várhatóan már nem lép pályára az idén), közülük Agassi és Nalbandian döntőt játszik vasárnap Stockholmban, illetve Bázelban. Jövő héten Párizsban rendeznek mesterversenyt, és ha ott Szafin eljut a nyolcad-, Henman meg a negyeddöntőig, ők is utazhatnak Houstonba. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok birkózó

Birkózás
1 perce

NHL: a Wild és a Ducks is továbbjutott

Amerikai sportok
2 perce

A történelmi gólt szerző Ismaila Sarr: A rekorddöntés szép dolog, de ez csak bónusz

Európa-konferencialiga
33 perce

NBA: hetedik mérkőzésre kényszerül a Boston Celtics

Amerikai sportok
59 perce

Kiss Bence: A Zalaegerszeg megérdemelné a bronzérmet

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosztyuk az első 1000-es döntőjére készülhet

Tenisz
1 órája

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik