Tenisz, Melbourne: Federer is negyeddöntős

2006.01.23. 14:36
Címkék
Utolsóként a világelső svájci Roger Federer is biztosította helyét az ausztrál nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.

Federer a világranglista 41. helyén álló német Tommy Haast győzte le kissé nyögvenyelősen öt játszmában, két perc híján három óra alatt. Pedig a találkozó simának indult az első két játszmát ugyanis a világranglista vezetője nyerte, ráadásul úgy, hogy a másodikban gémet sem veszített.

Innen sikerült egyenlítenie Haasnak, sőt az ötödik játszmában 2:2-ig fej-fej mellett haladtak, ám ekkor Federer megint erőre kapott, s a következő négy játékot megnyerve lépett a legjobb nyolc közé, ahol majd az ötödik helyen kiemelt orosz Davigyenkóval találkozik majd.
Férfi egyes, nyolcaddöntő
Federer (svájci, 1.) - Haas (német) 6:4, 6:0, 3:6, 4:6, 6:2
A negyeddöntők párosítása
Nalbandian (argentin, 4.) - Santoro (francia)
Ljubicic (horvát, 7.) - Bagdatisz (ciprusi)
Kiefer (német, 21.) - Grosjean (francia, 25.)
Federer (svájci, 1.) - Davigyenko (orosz, 5.)
Az NSO ajánlja:

Australian Open

Az eddigi győztesek

A világranglisták állása

Teniszlexikon
Legfrissebb hírek

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kézilabda BL-erősorrend: a Győr lehetőségei bővültek a címvédő és a trónkövetelő kárára

Kézilabda
34 perce

A McLaren és a Ferrari is fejlesztésekkel készül – Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
39 perce

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
43 perce

Hihetetlen vallomás: saját magát szórakoztatta Premier League-meccseken a játékvezető

Angol labdarúgás
44 perce

Megvan Varga Kevin új klubja, marad az NB II-ben – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Lemondta a válogatottságot a spanyolok világbajnok labdarúgója

Minden más foci
1 órája

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
1 órája