Davis-kupa: 4-1 a divat Amerikában

2006.02.13. 12:23
Címkék
Két tenisz Davis-kupa mérkőzést fejeződött be ma – magyar idő szerint hajnalban – az amerikai kontinensen. Az első fordulóban mind az Egyesült Államoknak, mind pedig Chilének európai ellenfele volt, amelyet 4-1-re vertek.

Az Egyesült Államok Romániát fogadta La Jolléban, s a második nap után még csak 2-1 volt az állás a javukra. A zárónapon aztán előbb az első napon vereséget szenvedő Roddick verte Sabaut (ezzel el is dőlt a továbbjutás), majd Blake Tecaut, s így alakult ki a végeredmény.

Eközben a két olimpiai bajnokot is felvonultató chileiek a tavalyi döntős Szlovákiát fogadták Rancaguában. Miután már a második napot követően 3-0-ra vezettek, már biztos volt továbbjutásuk, így a zárónapon már azt is megengedhették maguknak, hogy fiatalokat küldjenek pályára Massu (egyesben és párosban győzött az athéni olimpián) és Gonzalez (ő párosban nyert Massu oldalán) helyett. Capdeville így is legyőzte Bruthanst, míg északi szomszédaink becsületpontját Lacko szerezte akinek 6:4, 4:1-es vezetésénél ellenfele Garcia feladta a mérkőzést.

A nyolc közé a címvédő Horvátország, Argentína, Fehéroroszország, Ausztrália, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Államok és Chile jutott. A negyeddöntőket április 7. és 9., az elődöntőket szeptember 22. és 24., a döntőt december 1-3. között rendezik.
Tenisz Davis-kupa, 1. forduló
Tenisz Davis-kupa, 1. forduló
Chile - Szlovákia 4-1
Egyesült Államok - Románia 4-1
Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása

Mindent az amerikai teniszbajnokságról
Mindent az angol teniszbajnokságról
Mindent a francia teniszbajnokságról
Mindent az ausztrál teniszbajnokságról

Teniszlexikon
Legfrissebb hírek

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
14 perce

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
15 perce

A Ferrari remek formában kezdett, kitart a lendülete? – Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
47 perce

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
55 perce

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Sérülés miatt kiesett Schatzl Natalie, kölcsönjátékos érkezett Esztergomba

Kézilabda
1 órája

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
2 órája

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
2 órája