Tenisz, Berlin: Hingis negyeddöntős

2006.05.11. 14:27
Címkék
A Berlinben zajló, 1,34 millió dollár összdíjazású női tenisztorna egyeseinek küzdelmében az egykori svájci világelső, Martina Hingis (képünkön) simán verte a nyolcaddöntőben orosz ellenfelét.
Jelena Gyementyjeva, mert hiszen róla van szó, ötödik kiemeltként a két vesztes játszma során öt játékot tudott összehozni Hingis ellen.

Az aktuális, hagyományos pontszámításon alapuló WTA-világranglistán már a 40. helyen található svájci klasszis korábban már megnyerte a berlini tornát, méghozzá 1999-ben.

Hingis, aki hároméves kihagyást követően idén tért vissza a profivilág vérkeringésébe, a negyeddöntőben az Amélie Mauresmo (francia, 1.)-Anna Csakvetadze (orosz) találkozó győztesével mérkőzik meg.

A harmadik kiemelt Justine Henin-Hardenne felmosta a pályát az orosz Marija Kirilenkóval: utóbbi a verseny 15. kiemeltjeként úgy veszített, hogy mindösszesen egy(!) játékot tudott nyerni a két játszma során.

A 10. kiemelt orosz Dinara Szafina ennél valamivel nehezebb, ám még mindig két simának értékelhető játszmában verte a nyolcadik helyen rangsorolt szlovák Daniela Hantuchovát.

BERLIN, NŐI EGYES, NYOCLADDÖNTŐ:
Hingis (svájci) Gyementyjeva (orosz, 5.) 6:3, 6:2
Li Na (kínai) Castano (kolumbiai) 6:1, 6:0
Henin-Hardenne (belga, 3.) Kirilenko(orosz, 15.) 6:1, 6:0
Szafina (orosz, 10.) Hantuchova (szlovák, 8.) 6:3, 6:2

Legfrissebb hírek

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
14 perce

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
31 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
8 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
8 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
8 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
8 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
8 órája