Roland Garros, selejtező: Szávay Ágnes sima győzelme

2006.05.25. 12:34
Címkék
Második mérkőzését megnyerte Szávay Ágnes a salakpályás Grand Slam-torna, a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így egy siker választja el a 128-as főtáblára kerüléstől. A magyar tinédzser mindössze három gémet veszített a hazai pályán szereplő Mailyne Andrieux-vel szemben.
Szávay Ágnes tavaly a junioroknál tornagyőztes volt Párizsban
Reuters
Szávay Ágnes tavaly a junioroknál tornagyőztes volt Párizsban
Szávay Ágnes tavaly a junioroknál tornagyőztes volt Párizsban
Reuters
Szávay Ágnes tavaly a junioroknál tornagyőztes volt Párizsban

Szávay mindvégig jobban teniszezett francia riválisánál, szinte minden lényeges játékelemben felülmúlta. Andriex csak az első adogatások terén volt jobb, de bréklabdáig nem jutott. A magyar reménység ötször nyerte el a francia rivális szerváját, s kétszer annyi nyerő ütése volt. A hálónál 12 alkalommal tűnt fel Szávay, valamennyi lehetőségét értékesítette.

A világranglista 247. helyén álló magyar teniszező a főtáblára kerülésért a szintén francia Aravane Rezai (141.) ellen lép pályára.

Roland Garros, selejtező, női egyes, 2. forduló:
Szávay Ágnes-Mailyne Andrieux (francia) 6:1, 6:2
Legfrissebb hírek

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
28 perce

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
1 órája

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
1 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
10 órája