Tenisz: Szugijama és Daniilidu a szöuli fináléban

2006.09.30. 14:11
Címkék
A japán Szugijama Aj (képünkön) és a görög Eleni Daniilidu jutott be a Szöulban zajló 145 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna döntőjébe.

A 4. helyen kiemelt japán versenyzőnő az inkább párosban jeleskedő spanyol Ruano Pascalt verte sima két játszmában. Szugijama fölényére jellemző, hogy spanyol ellenfele összesen három gémet nyert a két játszmában, az elsőben pedig egyet sem.

Meglepetésre a világranglista 58. helyén álló görög teniszezőnőnek még ennél is könnyebb dolga volt, hiszen ő mindössze egy gémet engedélyezett a harmadik helyen kiemelt francia Bartolinak.
Szöuli női tenisztorna, elődöntő:
Daniilidu (görög) Bartoli (francia, 3.) 6:1, 6:0
Szugijama (japán, 4.) Ruano Pascal (spanyol) 6:0, 6:3
Legfrissebb hírek

Vezet a szünetben a Zalaegerszeg – ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 perce

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
32 perce

A Leipzig sportigazgatója elmondta, miért esett el Willi Orbán a közel 4.7 milliárd forintos szaúdi szerződéstől

Német labdarúgás
33 perce

Jobban kezdett az FTC a Buducsnoszt ellen – Godecs a 10. percben piros lapot kapott

Kézilabda
35 perce

„Nem változott semmi” – Infantino indul a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
36 perce

Borza Helgát feltöltötte a KAT, jöhet a sűrű ősz

Csupasport
37 perce

Női kosár-vb: jól kezdtek a törökök, de fordítottak ellenük az ausztrálok

Kosárlabda
1 órája

Russell vezet Gasly és Verstappen előtt; Leclerc összetörte a Ferrarit – Olasz Nagydíj, verseny

F1
1 órája