Tenisz, Davis-kupa: Győrben lesz a magyar-bolgár mérkőzés

2009.01.27. 00:37
Címkék
Eldőlt, hogy Győrben rendezik meg a magyar férfi teniszválogatott idei első Davis-kupa-mérkőzését.
A magyarok március 6. és 8. között a DK euro-afrikai zónájának II. csoportja első fordulójában a bolgár együttest látják vendégül.„Az összecsapásra az egyetemi sportcsarnokban a gyors Gerflor Taraflex borítással ellátott pályán kerül sor. Három esztendeje Bulgáriában, Plovdivban 3–2-re nyertünk, remélem, hazai pályán is sikeresek leszünk” – mondta az MTI érdeklődésére Baranyi Szabolcs DK-kapitány, akinek decemberben lejárt megbízatását múlt kedden hosszabbította meg további egy évvel a szövetség elnöksége.A kapitány elmondta, hogy a bolgárok ellen készülő keretét csütörtökön hozza nyilvánosságra.Magyar siker esetén a lett–moldáv párharc győztesével játszik a Baranyi-alakulat. Az I. csoportba jutáshoz három győzelem szükséges.
Legfrissebb hírek

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, felfüggesztették a derbit

Olasz labdarúgás
7 perce

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
12 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
16 perce

Itt az első bombameglepetés: szabadkártyás honfitárs ejtette ki Fritzet a Roland Garroson

Tenisz
28 perce

Real Madrid: elfogadták a kihívó jelöltségét, szavazás dönt Florentino Pérez sorsáról

Spanyol labdarúgás
39 perce

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást

Kerékpár
42 perce

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
1 órája

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik