Tenisz: Szávay szerint ilyen biztatást még nem kapott sehol

2009.07.12. 19:16
Címkék
Mint beszámoltunk róla, karrierje harmadik WTA-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben Szávay Ágnes a budapesti versenyen. A magyar teniszező a mérkőzés után megköszönte a közönségnek az egész héten bíztatást, míg ellenfele, a svájci Patty Schnyder elismetre, hogy ellenfele ma jobb volt nála.
"Gratulálok Áginak, ma jobb volt nálam, egyszerűen túl nagy nyomást helyezett rám. Talán ha kicsit jobban ritörnözök, másként alakulhatott volna a mérkőzés. Jól éreztem magam az egész hét során Budapesten, ha úgy alakul, jövőre is szívesen visszajövök" – nyilatkozta Schnyder a döntő után. "Szeretném megköszönni a szponzoroknak, hogy a verseny egyáltalán létrejöhetett, és én is itt lehettem. Otthon éreztem magam, köszönhetően természetesen a közönségnek is, ilyen bíztatást még nem kaptam sehol. Előzetesen nem gondoltam volna, hogy megtelik a centerpálya" – hangzottak Szávay mérkőzés utáni szavai.
Legfrissebb hírek

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
9 perce

Hámori Luca is érmes a szófiai ökölvívó Európa-bajnokságon

Ökölvívás
19 perce

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
45 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
49 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
54 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
1 órája

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája