Australian Open: Szávay másodikként játszik csütörtökön

MTI MTIMTI MTI
2010.01.20. 10:51
Szávay Ágnes egyesben és párosban is, Czink Melinda pedig párosban szerepel csütörtökön a Melbourne-ben zajló ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon.

A viadal honlapja szerint Szávay és a 16. helyen kiemelt kínai Li Na második fordulós összecsapását a 3-as pályára írták ki. A program magyar idő szerint hajnali 1 órakor kezdődik, az ő meccsük pedig a második a sorban, azaz körülbelül 3 órakor kezdődhet el.

A 21 éves magyar teniszezőre párosban is vár feladat: az olasz Roberta Vincivel az oldalán a fehérorosz Olga Govorcova, Tatjana Pucsek duó ellen kezdik a főtáblás küzdelmeket – ez a találkozó a 11-es pálya negyedik párharca lesz. 

Ugyanezen a pályán, közvetlenül Szávayék után szerepel majd az egyesben szerdán búcsúzó Czink és dél-afrikai párja, Natalie Grandin, riválisuk a Sabine Lisicki, Aravane Rezai német, francia kettős lesz – a tét itt is a 32 közé jutás.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
11 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31