Szávay Ágnes sérülés miatt feladta

Vágólapra másolva!
2010.02.26. 07:19
null
Szávay feladta (Fotó: Action Images)
Szávay Ágnes a második játszmában sérülés miatt feladta mérkőzését a szlovén Polonia Hercog ellen az acapulcói 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás tenisztorna negyeddöntőjében. A legjobb négy között van viszont a torna első számú kiemeltje, az amerikai Venus Williams.

Nem lesz „álomdöntő" Acapulcóban, azaz nem a torna első két kiemeltje játssza a finálét a salakpályás versenyen. A második helyen rangsorolt játékos, Szávay Ágnes ugyanis nem jutott tovább a Polonia Hercog elleni párharcból.

COMBSÉRÜLÉS

Hivatalos honlapja, a szavayagi.hu tájékoztatása szerint Szávay Ágnes combsérülés miatt adta fel a mérkőzést.

Nem lehet tudni, mi lett volna az összecsapás vége, mert a második szett elején Szávay sérülés miatt feladta a találkozót. A magyar teniszező ekkor már – miután elveszítette az első játszmát – szetthátrányban volt, a második szakasz első játékát azonban ő nyerte meg. Ezután azonban lejött a pályáról.

A szervezők nagy örömére ott lesz viszont az elődöntőben az első számú kiemelt, Venus Williams. Az amerikai nem a legkönnyebben oldotta meg feladatát, de ő legalább megoldotta.

A spanyol Pous Tio ugyanis az első szettet megnyerte világhírű riválisa ellen, a másodikat elvesztette, a döntő játszmában viszont csak 7:5-re maradt alul.

WTA-TORNA, ABIERTO-MEXICANO TELCEL, ACAPULCO (220 000 dollár, salak) 
NEGYEDDÖNTŐ
Hercog (szlovén)–Szávay (2.) 6:4, 0:1–nél Szávay feladta
V. Williams (amerikai, 1.)–Pous Tio (spanyol) 4:6, 6:3, 7:5
Suarez Navarro (spanyol, 5.)–Dulko (argentin, 3.) 6:1, 7:6 (7-4)
Gallovits (román)–Fichman (kanadai) 7:5, 6:2
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA 
V. Williams (amerikai, 1.)–Gallovits (romániai)
Suárez Navarro (spanyol, 5.)–Hercog (szlovén, 8.)
Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
22 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik