A top tízről és tornagyőzelmekről álmodik Szávay

MTI MTIMTI MTI
2010.04.21. 12:13
null
Szávay Ágnes magabiztosan tekint a jövőbe (Fotó: Action Images – archív)
Az áttörésben, a jó játékban, újabb tornagyőzelmekben és abban reménykedik Szávay Ágnes, hogy a világranglistán az első tíz közé kerülhet. Az MTI-nek adott nyilatkozatában azt is hangsúlyozta: szeretné megvédeni címét a nyári budapesti tornán.

Szávay, aki a világranglistán jelenleg a 33. helyet foglalja el – 2008. április 14-én, legjobbjaként még a 13. volt –, hosszabb felkészülést tartott a tengerentúli „túra" után, és hétfőtől a stuttgarti versenyen lép majd pályára.

„Örülök, hogy hosszú idő után végre sikerült egy jó szezonkezdetet produkálnom" – mondta a 21 éves teniszező, aki az idei első hét meccséből ötöt megnyert. „Sajnos, három negyeddöntőt ebben az évben már elvesztettem, de bízom benne, hogy sikerül az áttörés. A salakszezon még csak most jön, amit jobban szeretek, mint a keménypályát, így nagyok az elvárásaim magammal szemben. Kiegyensúlyozottabb szezont szeretnék produkálni, mint tavaly, és akkor nem lenne lehetetlen a legjobb húszba visszakerülnöm, így nem lenne messze a legjobb tíz sem. Szeretném megvédeni a budapesti címemet, és minél előbbre lépni a világranglistán. Mindenképpen indulok a nyári budapesti versenyen, tavaly fantasztikus volt a hangulat, remélem, az idén is így lesz."

Szávay elmondta, hogy az év végén sokat betegeskedett, és nem tudta úgy elkezdeni az alapozást, ahogyan tervezte, ezért a felkészülési időszak rendkívül lerövidült.

„Ausztráliában jól ment ugyan a játék, de fizikálisan valóban voltak nehézségeim, főleg a harmadik, negyedik meccsen, amit egyhuzamban játszottam. Ezért is döntöttünk úgy az edzőmmel, hogy az amerikai versenyek után nem indulok tornákon, hanem hosszabb felkészülést tartunk a salakpályás szezonra" – fogalmazott.

 „Stuttgartban lépek először pályára, és azért döntöttünk a hosszabb szünet mellett, mert három hét alatt jobban fel lehet építeni egy edzésprogramot, mint egy hét alatt. Valamint az alapozási időszakom a télen szintén rövid volt, ezért most rám fért egy hosszabb edzésidőszak. A jövőben is a három-négy verseny után három hét szünet metódust fogjuk követni, kivétel Wimbledon előtt, mert a két Grand Slam között nagyon összefolynak a versenyek, és úgy néz ki, az idén megpróbálkozom egy előversennyel is."

Szávay elárulta, hogy az ausztrál Alicia Molik elleni meccse (6:0, 6:0) volt a legemlékezetesebb számára az idén: Miamiban nagyon élvezte a játékot, mert véleménye szerint szinte hibátlanul teniszezett. Sydney sem volt rossz: szintén nagyon jól ment a játék, sikerült legyőznie a volt világelső szerb Jelena Jankovicsot (5:7, 6:1, 7:5).

„Ráadásul a körülmények sem voltak rosszak: a város nagyon szép, pezseg az élet, szinte mindig történik valami. Most voltam először Sydneyben, de rögtön megszerettem, és az egyik kedvenc városom lett. Sokat nem tartózkodom itthon, így csak hallomásból értesülök a hírekről. Nagy Tündével, a szövetség új elnökével a minap találkoztam a Play and Stay rendezvényen, és gratuláltam neki a megválasztásához. Tudom, hogy az utánpótlásnevelésre nagy hangsúlyt szeretnének fektetni. Sok sikert kívánok az új vezetőségnek, és remélem, hogy a tervei valóra válnak."

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
10 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
Tegnap, 14:41

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07