Tenisz: Lleyton Hewitt felépült, és újra trófeákért küzd

2010.04.07. 08:41
„Nagyon keményen megdolgoztam a visszatérésért, most úgy ütöm meg a labdát, mint még soha.” Aki valaha látta játszani a tízhetes kihagyás után a fenti szavakkal visszatérő Lleyton Hewittot, nem nagyon kételkedhet az általa mondottakban. Mármint abban, hogy a mérkőzésein is mindig az utolsó leheletéig küzdő, 29 éves ausztrál teniszező mindent megtett azért, hogy mihamarabb újra a pályán legyen.

Miután az idei Australian Open nyolcaddöntőjében a Roger Federer elleni 2:6, 3:6, 4:6-tal búcsúzott, január 29-én csípőműtéten esett át, amely után azt nyilatkozta: reméli, hogy a május 23-án kezdődő Roland Garroson ott lehet.

Szinte biztos, hogy ott lesz, ugyanis a héten már a houstoni salakon tavaly megszerzett egyéni trófeája megvédésére készül a sérülése miatt a 27. helyre visszaeső, a versenyen negyedik helyen kiemelt ausztrál kiválóság, aki az első fordulóból erőnyerőként automatikusan továbblépett.

Szinte biztos, hogy ott lesz, ugyanis a héten már a houstoni salakon tavaly megszerzett egyéni trófeája megvédésére készül a sérülése miatt a 27. helyre visszaeső, a versenyen negyedik helyen kiemelt ausztrál kiválóság, aki az első fordulóból erőnyerőként automatikusan továbblépett.

Ellenfele a második körben a visszalépő Mardy Fish helyére beugró Somdev Devvarman lesz, aki két sima szettben búcsúztatta az ír Conor Nilandot.

Hewitt a jelek szerint a következő hetekben sem kíméli magát, hiszen tervei szerint a salakpályás idény összes jelentősebb versenyén elindul. Így Monte-Carlóban, Rómában, Madridban, Barcelonában és Münchenben is láthatjuk a korábbi világelsőt, ha nem akadályozza sérülés.

„Főleg Wimbledonra készülök, akkor lehetek képes igazán nagy eredmény elérésére. Ott mindig nagyon jól érzem magam” – mondta az erőnléte mellett nagy önbizalmáról is híres Hewitt.

 ATP 250-ES TORNA, US MEN’S CLAY COURT CHAMPIONSHIP, HOUSTON (442 500 dollár, salak)
1. FORDULÓ
Devvarman (indiai)–Niland (ír) 6:4, 6:2
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA – ÁGRAJZ SZERINT
F. González (chilei, 1.)–Anderson (dél-afrikai)
Szela (izraeli)–Zeballos (argentin, 6.)
Hewitt (ausztrál, 4.)–Devvarman (indiai)
Chela (argentin)–Schwank (argentin, 7.)
Sweeting (amerikai)–Massú (chilei)
Kavcic (szlovén)–Querrey (amerikai, 3.)
Kukuskin (kazah)–Odesnik (amerikai)

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09