Tenisz: Balázs Attila győzelemmel kezdte az aradi challengertornát

2010.06.29. 14:46
Ezúttal kihasználta jó sorsolását első számú férfiteniszezőnk, Balázs Attila, aki az aradi challengertorna nyitó fordulójában megverte szlovák ellenfelét.

A válogatottba egy mérkőzésnyi távollét után a jövő héten visszatérő játékos a selejtezőből főtáblára kerülő szlovák Marek Semjant múlta felül változatos mérkőzésen, a döntő szettben brékhátrányból fordítva.

Egyébként nem először küzdötte le a világranglista jelenlegi 373. helyezettjét, mert 2007 novemberében már összefutottak egy iráni future-tornán, ahol 6:3, 1:6, 6:4-re nyert az ifjabbik Balázs fivér. Mostani sikerével hat értékes ATP-pontot gyűjtött, és rossz sorozat végére tett pontot, mert az utóbbi négy egyéni tétmeccsét egyaránt elbukta – bár a negatív széria végét már korábban jelezte, hogy szombaton csapatbajnoki találkozón megverte a horvát Nikola Mekticet, akit a 292. helyen jegyeznek a rangsorban, és aki régi nagy ellenfele.

A következő aradi ellenfél a szintén horvát Antonio Veic, a verseny hatodik kiemeltje lesz, aki már 177. az ATP listáján, ami karriercsúcs, tehát erősen felszálló ágban van. Akárcsak a jelenleg 230. Balázs Attila.

ATP-CHALLENGERTORNA, ARAD (30 000 euró, salak)
EGYES, 1. FORDULÓ
Balázs Attila (magyar)–Semjan (szlovák) 6:4, 0:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
11 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00