Tenisz: Budapesten a sportág klasszikusai, Lendl és Wilander is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.29. 19:54
Címkék
A 80-as, 90-es évek két nagyszerű játékosa, a nyolcszoros Grand Slam-győztes Ivan Lendl és a hétszeres GS-bajnok Mats Wilander is bemutatja kivételes tudását a Tennis Classics elnevezésű viadalon, melyet szombaton a Papp László Sportarénában rendeznek meg.

A péntek esti budapesti sajtótájékoztatón elhangzott: a cseh-amerikai és a svéd világsztár mellett a mai tenisz két jeles képviselője, Robin Söderling, valamint Tomas Berdych csap össze a budapesti gálán, amelyet sorrendben harmadszor rendeznek meg a fővárosban.

A szombati műsor 15 órakor kezdődik egy vegyes páros mérkőzéssel: Mansour Bahrami és Temesvári Andrea játszik a Szávay Ágnes, Fucsovics Márton duóval. Ezt követően lesz a Wilander-Lendl ütközet, majd a Berdych-Söderling összecsapás, végül pedig a Wilander, Lendl-Fucsovics, Bahrami páros bemutató.

Aktív pályafutásuk során Lendl és Wilander összesen 22 meccset játszott egymással ATP-tornán és a cseh-amerikai vezet 15–7-re. Grand Slam-döntőben öt alkalommal mérkőztek, ám ebben az összevetésben a svéd volt a jobb (3–2).

„Azt hiszem, ezúttal is jó mérkőzést játszunk" – így Wilander.

„Remélem, a közönség is jól szórakozik majd – fogalmazott Lendl, aki pályafutása befejezése után közel 15 esztendőn át még ütőt sem nagyon fogott a kezébe. – Komoly hátfájdalmaim voltak, de szerencsére két és fél éve megtalálták a baj okát, és meggyógyultam."

Taróczy Balázs versenyigazgató elmondta, hogy a jegyek majd mind elkeltek a minden bizonnyal egyedülálló bemutatóra.

A sajtótájékoztatón egy alkalmi mini pályán a gála résztvevői a megszokottnál nagyobb méretű és jóval puhább labdákkal bemutatták, hogy nem véletlenül váltak a tenisz klasszikusaivá.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
7 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
Tegnap, 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik