Tenisz: nemzetközi ifjúsági seregszemle a Grand Slam Parkban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.28. 07:04
Címkék
Vasárnap a selejtezőkkel kezdődik meg a budapesti Grand Slam Parkban az a nagyszabású ITF ifjúsági tenisztorna, amelyre közel harminc országból neveztek a jövő reménységei.

Szabó Tamás versenyigazgató elmondta, hogy a Lotus Home Kupáért rendezendő viadalra jelentős a túljelentkezés, legalább hetvenen még a várólistán vannak.

„A fiúknál és a lányoknál is 32-es lesz az egyes főtábla és a kvalifikáció is – mondta. – Jellemző az érdeklődésre, hogy még a tengerentúlról is neveztek. Külön öröm számunkra, hogy Kapitány Krisztina személyében magyar lesz az első kiemelt a lányoknál, míg a fiúknál Barta Balázs Ödönt a második helyen rangsorolták."

Kovács Tamás, a Lotus Home vezetője, aki egyben a viadal főtámogatója hozzátette: hallatlanul fontosnak tartja, hogy minél több magyar tehetség kapjon játéklehetőséget.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
7 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
Tegnap, 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41
Ezek is érdekelhetik