Tenisz, Davis-kupa: legjobbjai nélkül maradt a francia csapat

Vágólapra másolva!
2011.03.02. 06:58
Címkék
Nagyon nehéz helyzetbe került Guy Forget, a francia tenisz Davis-kupa-csapat kapitánya, mivel három legjobb játékosa nélkül lesz kénytelen kiállni Ausztria ellen a pénteken kezdődő negyeddöntőben.

A korábbi kiváló teniszező már korábban szembesült azzal, hogy a világranglistán 11. Gaël Monfilsre és a 17. Jo-Wilfried Tsongára nem számíthat, kedden aztán kiderült, hogy vállproblémái miatt a rangsorban 21. Richard Gasquet sem állhat a rendelkezésére.

„Tavaly a döntőbe jutottunk, s már csak ezért is minden meccs nagy kihívás a számunkra, de így még nehezebb mérkőzésre számíthatunk" – nyilatkozta kedden Forget.

A szakvezetőnek a három játékos kiválása ellenére sem lesz gyenge csapata, a keretet Michel Llodra (világranglista-27.), Gilles Simon (30.), Jeremy Chardy (55.) és Julien Benneteau (82.) alkotja.

Legfrissebb hírek

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
4 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
21 órája

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36
Ezek is érdekelhetik