Tenisz: jogerősen is szabálytalan a tavalyi szövetségi tisztújítás

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 14:02
Címkék
A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletében hatályában fenntartotta a Fővárosi Bíróság azon márciusi döntését, amely szerint a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) 2010. márciusi tisztújító közgyűlésének valamennyi határozatát megsemmisítette – tájékoztatta az MTI-t a felperes Hatvani Tenisz Club képviselője, Ruttner György ügyvéd.

A pert indító Hatvani Tenisz Club felperes fellebbezésének helyt adva a Fővárosi Ítélőtábla mellőzte a Fővárosi Bíróság első fokú ítéletének azon megállapítását, mely szerint „dr. Schmidt Ádám közgyűlésen meghatalmazottként való részvételét nem találta aggályosnak".

A jogerős ítélet szerint Schmidt Ádám az érvénytelenített közgyűlésen nem rendelkezett képviseleti jogosultsággal, mivel azon az MTSZ tagjait csak a hivatalosan bejegyzett képviselők, vagy az általuk hivatalosan delegált küldöttek képviselhetik, ezért azon meghatalmazottként való részvétele nem lehet aggálytalan – áll Ruttner György levelében.

A Fővárosi Bíróság 2011. március 18-án hatályon kívül helyezte az MTSZ 2010. március 27-én tartott közgyűlésén hozott valamennyi – elnököt és tisztségviselőit is megválasztó – határozatát. Az FB – a felperesi állásponttal egyetértve – megállapította, hogy a szavazások szabálytalanul és az alapszabállyal ellentétesen zajlottak le. A határozatok meghozatalában ugyanis arra illetéktelen személyek vettek részt.

A közgyűlésen Nagy Tünde 78–64-re megnyerte a szavazást az elnöki posztot korábban 11 évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi Jánossal szemben.

A Hatvani Tenisz Club tavaly októberben indított pert a közgyűlés miatt. Nagy Tünde novemberben rendkívüli, teljes tisztújítást kezdeményezett, amit azzal indokolt, hogy szerinte az „elnökség az elmúlt hat hónapban érdemi munkát nem végzett".

Az idén januári tisztújításon Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselőt választották a szövetség elnökének, Nagy Tünde alelnök lett.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
3 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
15 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
Tegnap, 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik