Roland Garros: Babos párosban is búcsúzott Párizstól

2012.05.31. 12:29
Babos Tímea és társa, a tajvani Hszie Szu-vej kétjátszmás vereséget szenvedett a francia nemzetközi tenisztorna női párosversenyének második fordulójában. Babosék 6:4, 6:2-re kaptak ki a negyedik helyen kiemelt Sara Errani, Roberta Vinci olasz kettőstől.

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk a világ egyik legjobb párosa ellen – nyilatkozta Babos Tímea. – Az ellenfél nagyon stabil volt az alapvonalról és a hálónál is. Mi is jól teniszeztünk, talán a fogadójátékunkban lehettünk volna jobbak, akkor még szorosabb lehetett volna a mérkőzés. De összességében azt mondhatom, hogy ez a szereplés jó alapot jelenthet a közös folytatásra. Túl kellett esni az első Grand Slamen, ez most így sikerült” – tette hozzá a 19 éves magyar játékos, aki pénteken utazik haza a Roland Garrosról, majd a jövő héten London mellett készül a rövid, de rendkívül intenzív füvespályás szezonra. Először Birminghamben áll rajthoz, majd egy hollandiai verseny után következik a wimbledoni Grand Slam-torna.

Babos egyesben már az első fordulóban búcsúzott.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)
2. FORDULÓ
Errani, Vinci (olasz, 4.)–Babos, Hszie Szu-vej (magyar, tajvani) 6:4, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09