Wimbledon: a címvédő nehezen nyert, a világelső kikapott

2012.07.02. 16:33
Címkék
Az Angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének nyolcaddöntőjében a világelső orosz Marija Sarapova két játszmában kikapott a német Sabine Lisickitől.

Az orosz szépség gyorsan hátrányba került a mérkőzésen, Lisicki 4:1-re meglépett, és bár 4:3-nál megvolt a lehetősége, hogy kiegyenlítsen, ezzel nem élt, így a német végül behúzta a játszmát. A folytatásban sem sokat változott a játék összképe, Sarapova ismét 4:1-es hátránnyal indította a szettet, és ezt követően a német már nem engedte vissza a mérkőzésbe, így Lisicki jutott be az negyeddöntőbe.

A címvédő cseh Petra Kvitová számára nem indult túl fényesen az első szett, hiszen Francesca Schiavone egy bréket követően minden adogatását hozta – hiába volt előbbinek 10 fogadólabdája, a szett során hét kettőshibát ütő olasz végül 52 perc után 6:4-re megnyerte az első felvonást.

Az óriási csatát hozó második szettben már összejött a brék Kvitovának, de mivel ezt az olasz is megtette, 5:6-ig együtt haladtak, ekkor maratoni hosszúságú játék végén a cseh végül lebrékelte Schiavonét, így jöhetett a döntő játszma. Itt azonban már nem volt kérdés, Kvitová villámgyorsan ellépett ellenfelétől, és végül simán megnyerte a harmadik szettet, kiharcolva a Serena Williams elleni elődöntőt.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Lisicki (német, 15.)–Sarapova (orosz, 1.) 6:4, 6:3
Kvitová (cseh, 4.)–Schiavone (olasz, 24.) 4:6, 7:5, 6:1

Legfrissebb hírek

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
1 perce

A román szövetséghez fordult Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
8 perce

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
14 perce

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
14 perce

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
39 perce

Vanharen: Amióta az ETO-hoz szerződtem, a klub sok pénzt keresett az átigazolási piacon

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
1 órája

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája