Tenisz: Nisikori nem fél Kínától, indul Sanghajban

2012.09.20. 16:51
A férfi teniszezők világranglistáján legmagasabban jegyzett ázsiai játékos, a japán Nisikori Kei a hazája és Kína között újra felszínre kerülő területi vita ellenére a következő hónapban elindul a sanghaji ATP-tornán.

A Szenkaku – vagy ahogy a kínaiak nevezik, Tiaojü – szigetcsoport tulajdonlása miatt igen feszültté vált a helyzet Japán és Kína között, ez pedig a sporteseményekre is kihatással van. Egy japán női asztaliteniszezőt, Isikava Kaszumit nem engedték elindulni egy kínai versenyen, mivel a helyi hatóságok nem tudták garantálni a játékos biztonságát. Nisikori Kei tisztában van a feszült helyzettel, ám nem tart a kínai kalandtól, tervei szerint pályára lép a sanghaji mesterversenyen.

„Nem nagyon akarok ebbe belemenni, mivel az én dolgom az, hogy teniszezzek és a lehető legjobbamat nyújtsam a pályán. Bármi megtörténhet, de remélhetőleg nem fog – mondta a Floridában élő 22 éves japán teniszező, aki 2011-ben az elődöntőig menetelt Sanghajban. – Tavaly nagyon jól játszottam, életemben először jutottam a legjobb négy közé mesterversenyen, az emberek pedig nagyon kedvesek voltak. Az idei célom az, hogy versenyt nyerjek, most ráadásul három ázsiai viadal következik, így nagyon fontos számomra, hogy jól teljesítsek az ősszel.”

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
46 perce

Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
1 órája

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
1 órája

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2 órája

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2 órája

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
3 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
4 órája

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik