Babos Tímea nagyobb fejű ütőre váltott

Vágólapra másolva!
2012.12.19. 18:07
null
A vadak csak tisztes távolságból merték szemügyre venni Babos Tímea új ütőjét
Fontos változás történt Babos Tímea pályafutásában: az egyéni világranglista 67. helyén álló teniszező a következő szezonban az eddig megszokott Technifibre ütők helyett már a Head cég termékeivel szerepel.

„Nagyon tetszik a Head ütője, persze a Technifibre-t is kedveltem. Az elmúlt hetekben már az új ütőkkel készültem, a franciaországi edzőmérkőzéseken is ezekkel arattam a győzelmeimet” – mondta Babos.

A YouTek IG Instinct MP közkedvelt „eszköznek” számít, a világ legjobbjai közül Marija Sarapova és Tomás Berdych is ezzel a márkával aratja sikereit.

„Ez az ütő egészen más, mint amelyeket eddig használtam. Nagyobb a feje és stabilabb is, nagyobb kontrollt biztosít. A Headdel gyorsabb és könnyebb a játék, súlyra pedig könnyebb, mint az eddigi ütőim. Remélem, hogy a Head újabb változata is tetszik majd” – tette hozzá Timi.

 

A HEAD YOUTEK IG INSTINCT MP ADATAI
Fejméret (inch2 / cm2): 100/645
Súly (húrozatlanul): 300 gramm
Súly (húrozottan): 309 gramm
Keret: 23mm/25mm/24mm
Súlyközéppont: 320 mm
Szerkezet: d30 / Innegra / Graphite


A 2013-as szezonra készülő teniszező szerdán a Sportkórházban vett részt egy felmérésen, amelyen a fizikai állapotát vizsgálták. A 19 éves játékos azt az új teljesítmény-diagnosztikai műszert használhatta, amely nemrég került a létesítménybe. A mérőeszközzel eddig csak Barcelona, London, Moszkva és München rendelkezett.

„A mostani mérések azt mutatják, hogy Timi nagyon jó fizikai állapotban van!” – mondta Dr. Rácz Levente, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kar, Biomechanikai Tanszék főmunkatársa, az OSEI biomechanikusa.

Babos rendszeresen jár felmérésekre, amikor Magyarországon tartózkodik, a verseny- és edzéstervek határozzák meg az adott vizsgálat jellegét. Most Kínába és Ausztráliába készül, kemény pályára, ahol fontos szerepe lesz a robbanékonyságnak és a reakciógyorsaságnak.”

A mostani felmérés során Timi egy 5x5 méteres felületen lévő, szenzorokkal ellátott „felületen” ugrált, mindig arra a négyzetre, amelyen felvillant a külső jel.

„Teljesítménye akkor sem csökkent, amikor már besavasodott! Nagyon jól kompenzálta a változásokat. A kínai és az ausztráliai versenyek után azt vizsgáljuk majd, hogy okoztak-e fejlődést a tornák a fizikai állapotában vagy esetleg visszaesés tapasztalható” – tette hozzá Rácz Levente, aki Dr. Kovács Péterrel (az OSEI – Országos Sportegészségügyi Intézet, Sport Kórház –Teljesítmény Diagnosztikai Kutató Osztály osztályvezetője) együtt segíti a Timi Team munkáját.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
9 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
Tegnap, 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
Tegnap, 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
Tegnap, 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Rekordáron kelt el Novak Djokovics egyik nagy diadalt hozó teniszütője

Tenisz
Tegnap, 10:13

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik