Fed-kupa: a Marosi, Jani páros is győzött a portugálok ellen

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 14:21
A magyar női teniszválogatott 3–0-ra nyert a portugálok ellen a Fed-kupa euro-afrikai zónájának tornáján Izraelben.

A mieink győzelme már az egyes mérkőzések után biztossá vált, a Marosi Katalin, Jani Réka duó azonban ettől függetlenül komolyan vette a páros találkozót is, amelyen 6:4, 6:2-re nyertek a portugál kettős ellen.A mieink győzelme már az egyes mérkőzések után biztossá vált, a Marosi Katalin, Jani Réka duó azonban ettől függetlenül komolyan vette a páros találkozót is, amelyen 6:4, 6:2-re nyertek a portugál kettős ellen.

„Nagyon fontos volt a jó kezdés a csapat számára, Arn Gréta papírforma-győzelmet aratott magabiztos játékkal, Babos Tímea pedig egy rendkívül fordulatos, küzdelmes mérkőzést nyert, remélem, ez önbizalmat ad számára az elkövetkező feladatokhoz” – nyilatkozta az MTI-nek Barátosi, s hozzátette, bízik abban, hogy a bosnyákok ellen hasonlóan folytatja a csapat.

Az euro-afrikai zóna I. csoportjának 16 válogatottját négy négyes csoportba sorolták, a csoportgyőztesek kieséses rendszerben mérkőznek a feljutásért. A két továbblépő gárda a Világcsoport rájátszásában folytathatja a küzdelmet. A mieink pénteken a bosnyákokkal játszanak, szombaton pedig a britekkel találkoznak.

NŐI TENISZ, FED-KUPA, EURO-AFRIKAI ZÓNA
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 3–0

Arn Gréta–Bárbara Luz 6:1, 6:2
Babos Tímea–Michelle Larcher de Brito 3:6, 7:5, 7:5
Jani Réka–Marosi Katalin–Margarida Moura, Joana Valle Costa 6:4, 6:2

NAGY-BRITANNIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 3–0
Anne Keothavong–Dea Herdzelas 6:4, 6:2
Heather Watson–Anita Husaric 6:3, 6:4
Laura Robson, Johanna Konta–Jelena Simic, Jasmina Kajtazovic 6:0, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
18 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik