Tenisz: Babos Tímea párosban döntőbe jutott legyőzőjével

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 23:07
Babos Tímea párosban egy óra két perc alatt 6:3, 6:2-re nyert a luxemburgi Mandy Minella oldalán a bogotái salakpályás tenisztorna elődöntőjében a szerb Jelena Jankovics, Alekszandra Krunics kettős ellen.

Mint ismert, Babos Tímea egyesben már nincs versenyben, a szerdai 2. fordulóban éppen Minellától kapott ki két játszmában. Jankovics előtte egyesben sikerrel vette negyeddöntőjét, míg Babos partnere, Minella elbukta a sajátját.

„Örülök a döntőnek, különösképpen annak, hogy Jankovicsot búcsúztattuk ezzel a győzelemmel! Szeretek Mandyvel párosozni, jóban vagyunk. Ez is fontos a győzelemhez! Drukkoljatok tovább!” – nyilatkozta a magyar játékos a találkozót követően.

Babosék ellenfele a döntőben az első helyen kiemelt cseh, orosz Eva Birnerová, Alekszandra Panova páros lesz

Babos tavaly Monterreyben egyesben, míg Birminghamben Hszie Szu-vej oldalán párosban nyert WTA-versenyt. Idén Hobartban Mandy Minellával döntős volt, de Ausztráliában a Garbine Muguruza, Maria-Tereza Torro-Flor duó győzött.

WTA-INTERNATIONAL-TORNA, BOGOTÁ (235 000 dollár, salak)
PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Babos, Minella (magyar, holland, 2.)–Jankovics, Krunics (szerb, szerb) 6:3, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
22 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik