Tenisz: Ez volt hosszú ideje a legrosszabb meccsem - Djoko

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.03.27. 13:25
A világelső Novak Djokovics szerint a furcsán pattanó labdáknak is szerepük volt abban, hogy sima vereséget szenvedett Tommy Haastól a Miamiban zajló férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében. A szerb játékos szerint a labdák szokatlanul alacsonyan érkeztek a miami pályán.
„A körülmények teljesen mások voltak, mint amilyenek között eddig játszottam. A labdák sokkal jobban passzoltak az ő játékához, mint az enyémhez” – magyarázta Djokovics, aki egyben figyelmeztetett arra, hogy nem akárkitől kapott ki, hiszen Haas korábban volt világranglista-2.„Általánosságban véve sokkal kevesebb ki nem kényszerített hibát kellett volna vétenem egy olyan játékos ellen, mint Tommy. Ez volt hosszú ideje a legrosszabb meccs, amit játszottam” – tette hozzá a szerb világelső.A német játékos – aki győzelmével az elmúlt harminc év legidősebb, világelsőt legyőző játékosa lett – természetesen épp ellenkező előjelekkel beszélt a találkozóról. „Ez a siker karrierem legszebb győzelmei közé fog tartozni. Ha csak végignézzük Djokovics eredményeit az elmúlt két, két és fél évből, egyszerűen őrülten jók. Senkinek sem adja ajándékba a győzelmet, szóval nagyon boldog vagyok amiatt, amit véghezvittem” – nyilatkozta Haas.A német játékos a tavalyi évben kiérdemelte az Év visszatérője díjat az ATP-től – pályafutása során másodszor –, miután 2010-es, kilenc hónapos (!) kihagyása után visszaküzdötte magát a legjobb ötven közé a világranglistán.
Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09