Tenisz: Még nem vagyok olyan jó, mint tavaly - Babos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.04. 09:42
Babos Tímea – címvédőként – sikerrel vette a második fordulót a Monterreyben zajló női tenisztornán, a magyar lány meglepetésre a korábbi világelső szerb Ana Ivanovicsot győzte le három játszmában. Babos szerint fantasztikus volt a hangulat a centerpályán, de még tud ennél is jobban játszani.

„Nagyon jó volt visszatérni a centerpályára! Az elején még neki szurkoltak többen, de a folytatásban már inkább mellettem volt a közönség. A harmadik szettben, 4:2-nél volt egy nagyon szoros gém, amelyben egyenlőnél legalább egy percig állt a játék, ugyanis a szurkolók annyira biztattak bennünket. Úgy érzem, jól játszottam, az adogatásaim jól sikerültek. De még nem volt olyan jó a teljesítményem, mint tavaly. Egyáltalán nem zavart, hogy ilyen későn kellett pályára lépni, inkább feldobott a hangulat. Bár sokat vártunk, mert hosszú meccs volt előttünk. Szeretek ennyi ember előtt játszani, egy ilyen esti találkozóra mindig sokan jönnek össze” – nyilatkozta Babos fáradtan, de boldogan a sikert követően.

A legjobb nyolc között Babos ellenfele Monica Niculescu lesz. A magyar játékos néhány hete Brazíliában, a florianópolisi verseny negyeddöntőjében 6:3, 6:2-re veszített a román játékossal szemben, aki később a versenyt is megnyerte.

Babos Ivanovics elleni mérkőzéséről itt olvashat részleteket!

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
19 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36
Ezek is érdekelhetik