Tenisz: Haas magabiztosan, a címvédő küszködve döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.04. 19:02
Német döntőt rendeznek a müncheni férfi tenisztornán. Igaz, erre jó esély volt, tekintve, hogy a négy elődöntősből három is hazai játékos volt, és csak a horvát Ivan Dodig bontotta meg a sort. Eddig.

Az elődöntőben az eddig Nyikolaj Davigyenkót, Marin Cilicet és Alekszandr Dolgopolovot is két vállra fektető Dodig két szettben kikapott a harmadik helyen kiemelt Tommy Haastól.

A felső ágon csak az volt a kérdés, melyik német jut be a döntőbe, végül óriási csatát követően, szetthátrányból fordítva, a döntő játszma rövidítését behúzó címvédő (és 2007-es győztes) Philipp Kohlschreiber örülhetett, Daniel Brands bánatára.

ATP 250-ES TORNA, MÜNCHEN (410 200 euró, salak)
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kohlschreiber (német, 4.)–Brands (német) 6:7, 6:3, 7:6
Haas (német, 3.)–Dodig (horvát) 6:4, 6:3
A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Kohlschreiber (német, 4.)–Haas (német, 3.)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik