Tenisz: nem lesz selejtező a budapesti torna előtt

MTI MTIMTI MTI
2013.06.26. 16:38
Végéhez közeledik az árvíz utáni helyreállítás, így a terveknek megfelelően elrajtolhat július 8-án a 220 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztorna a Római Teniszakadémián.  

Márky Jenő tornaigazgató szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a június eleji természeti katasztrófa miatt csaknem háborús állapotok uralkodtak az Asbóth József Stadion környékén.

„Az utcaszint felett 215 cm volt a vízállás, tíz napon át óránként harminc-negyven liter gázolaj fogyott a folyamatosan működő szivattyúk és aggregátorok miatt – mesélte a főszervező. – A huszonkétezer négyzetméter megvédése érdekében ezer köbméter anyagot hoztunk ide, ezernégyszáz méter tömlő és húsz szivattyú dolgozott.”

A példátlan összefogásról szólva Márky Jenő kifejtette, rokonok, barátok, klubtagok segítettek a védekezésben, amelyben az önkormányzat, a Fővárosi Csatornázási Művek és a Máltai Szeretetszolgálat is közreműködött.

A versenyigazgató kifejtette: a főépületben tíz centis víz állt, és lényegében csak a teniszközpont, illetve a közeli, mobilgáttal védett versenyhotel maradt szárazon a környéken.

A női versenyeket szervező WTA hosszú lejáratú hitellel segíti a torna lebonyolítását, továbbá azzal, hogy törölte a programból a háromnapos selejtezőt.

Márky Jenő büszkén mondta: a TOP 30-ból négy játékos részvétele biztos, és ott lesz a Római Teniszakadémián a teljes magyar élmezőny is.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09