Tenisz: Garros-győztesek ellen mutatkoztak be fiataljaink

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 15:55
Az élete első WTA-főtáblás meccsét játszó Barzó Lilla, Gálfi Dalma páros 6:3 6:1-es vereséget szenvedett a 2011-ben Roland Garros-győztes Lucie Hradecká, Andrea Hlavácková kettős ellen a budapesti teniszversenyen.

A 16 éves Barzó Lilla és a 15-öt augusztusban betöltő Gálfi Dalma ketten együtt alig idősebbek Lucie Hradeckánál. A női párosban szabadkártyával főtáblás magyar fiatalok jól belehúztak a sorsolásnál, hiszen az említett cseh hölgy és Andrea Hlavácková első helyen kiemelt, 2011-ben Roland Garros-győztes duójával játszottak szerdán a Római-parton. Ennek ellenére nem illetődtek meg életük első WTA-fellépésén, az első szettben 4:3-ig tartották a lépést, a másodikban pedig mindjárt az elején ellopták Hlavácková adogatását. Remek labdameneteket produkáltak, a hálónál is agresszívabbak voltak, és a legnagyobb elismerésnek az tekinthető, hogy a második játszmában láthatóan teljes erőbedobásra késztették a cseh kettőst. Barzó és Gálfi végül ugyan 6:3, 6:1-re kikapott, ám érthetően mosolygósan jöttek le a pályáról.

„Az elején kicsit izgultunk, de jól ment a játék. A második szettben aztán ráéreztek egy taktikai finomságra, és onnantól nem tudtuk tartani őket – mondta Barzó, aki társánál valamivel óvatosabban fogalmazott, amikor arról kérdeztük, mikor láthatjuk az egyéni főtáblán a Római-parton. – Két-három év múlva remélhetőleg."

Gálfi valamivel optimistább volt: „Talán jövőre."

Biztosak lehetünk benne, hogy jó néhányszor látjuk itt még őket külön-külön és együtt is...

„Az elején kicsit izgultunk, de jól ment a játék. A második szettben aztán ráéreztek egy taktikai finomságra, és onnantól nem tudtuk tartani őket – mondta Barzó, aki társánál valamivel óvatosabban fogalmazott, amikor arról kérdeztük, mikor láthatjuk az egyéni főtáblán a Római-parton. – Két-három év múlva remélhetőleg."

Gálfi valamivel optimistább volt: „Talán jövőre."

Biztosak lehetünk benne, hogy jó néhányszor látjuk itt még őket külön-külön és együtt is...

WTA-TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
EGYES, 2. FORDULÓ

Beck (német, 4.)–Hradecká (cseh) 6:3, 6:3
Meusburger (osztrák)–Larsson (svéd, 5.) 3:6, 6:4, 6:4

PÁROS, 1. FORDULÓ
Lucie Hradecká, Andrea Hlavácková (cseh, 1.)–Barzó Lilla, Gálfi Dalma (magyar) 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 09:20

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik